Hiphop
Spike Dilo agydaganattal küzd, egy éve van hátra
A magyar rapper, Spike Dilo azt állítja, hogy mindössze egy éve lehet hátra, miután az orvosok agydaganatot diagnosztizáltak nála. A meredek szövegeiről ismert előadó erről a Borsnak beszélt részletesen.
Elmondása szerint két évvel ezelőtt már találtak egy cisztát a szervezetében, mostanában pedig rendszeresen rosszul volt, elaludtam, illetve több percig tartok rohamok gyötörték.
„Az orvosom beutalt egy MRI-vizsgálatra, amelynek sajnos egyértelmű volt az eredménye. Amikor közölte a diagnózist, elég volt egymásra néznünk, már sejtettem, mi következik. Megmondta, hogy a daganat rosszindulatú. Létezik egy műtéti eljárás, de nem vállalom. Egyrészt ténylegesen nem segítene rajtam, másrészt nem szeretnék életem végéig bukósisakban járni. Tudomásul vettem, hogy egy évem van hátra” – mondta a rapper, aki a diagnózis óta elkezdett a spiritualizmus felé fordulni.
Elmondása szerint nincs bakancslistája csak ki szeretné élvezni a maradék itt töltött idejét.