Kövess minket

Hiphop

Suge Knight: Cardi B a női Tupac

Egy szoknyás Tupac.

Megosztva

Forrás:

Volt hiphop mogul, Suge Knight lehet, hogy az emberölésért kiszabott 28 éves börtönbüntetését tölti éppen, de ettől még neki is vannak vágyai, például, hogy új Tupac Shakur dalokat jelentessen meg.

A korábbi Death Row labelfőnököt a DailyMail érte utol a börtönben, Suge pedig örömmel mesélt jövőbeli terveiről, mert meglepő módon, rendelkezik ilyenekkel. Ugyan a Death Row kiadót 2008-ban elveszítette, de állítása szerint több korábban soha nem hallott 2Pac zene továbbra is az ő tulajdonát képezi. 

„Nem azért nem jelentek meg ezek a dalok, mert borzalmasak, csak Pac nem akarta őket rárakni egyik albumra se” – mondta Suge, aki azt is el szeretné érni, hogy ezekre a trekkekre modern előadók is ráugorjanak egy-egy verze erejéig. „Amikor eljön az idő egy igazi Tupac albumra, akkor olyan emberekkel kell együtt dolgozni, akikkel ő is szívesen zenélt volna, mint mondjuk Drake, vagy…Beyonce” – igaz azt nem fejtette ki, hogy ő ezt miképpen tudja majd leszervezni a börtönből, lehet a „2Pac él!” mondatokat egyre többet hangoztató fia, Suge Knight Jr. áll majd be a projekt mögé.

Suge a végére bedobott még egy nevet, aki szerinte tökéletes lenne az új Tupac lemezre, méghozzá azért, mert amúgy is nagyon hasonlítanak. „Cardi B a legagresszívebb előadó most a showbizniszben. Szerintem ő Tupac női verzója. Egy szoknyás Tupac”. Meglepő módon nem Suge az első, aki hasonlóságot lát a két rapper között. Kendrick Lamar zenéit is kiadó TDE label főnöke ugyanezt hangsúlyozta tavaly.

Ha ez a projekt nem is lát napvilágot, abban azért bízhatunk, hogy a tavaly októberben a 2Pac örököseihez visszakerült jogok új dalokat hoznak felszínre.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés