Kövess minket

Stílus

Supreme x Public Enemy x UNDERCOVER: Triplakollab oldheadeknek és hypebeasteknek egyaránt

Egy Martens cipővel is kiegészülve.

Megosztva

Forrás: Supreme / Undercover

Juicy J zöld koponyái és csicsás NBA mezek után a Supreme szokás szerint Instagramon harangozta be a legfrissebb darabjait, amihez a legendás Public Enemy és az UNDERCOVER társult, pontosan az a japán brand, amivel már több múltbeli projektet tudhat a háta mögött James Jebbia divatóriása.

Első körben landolt egy archív felvételeket, a PE-hez autentikusan kötődő politikai témákat  és egy aktuális interjút vegyítő rövid videó, amiben Chuck D a Fear of a Black Planet megszületését indokló egykori motivációkról beszél. A szóban forgó harmadik nagylemez egyébként nem kis hatalommal rendelkezik a hiphop történelmen belül: az első héten egymillió eladást produkált, szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben is, sőt, a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albuma listájára is felkerült, ahol a banda olyan nevek mellett foglal helyet, mint a Beatles, Miles Davis, vagy Jimi Hendrix.

Supreme (@supremenewyork) által megosztott bejegyzés,


A dropra lecsapva beszerezhetünk pólókat, ingeket, dzsekiket, egy mintás parkát, három féle printtel érkező nadrágokat, egy 14 karátos aranyláncot, kapucnis -és hosszúujjú pulcsikat, egy mellényt, egy pufi kabátot, és egy szőnyeget. Az ikonikus hiphop csapat logóját használó, az amerikai streetwear márka klasszikus elemeit és tervezői húzásait felvonultató, viszont az UNDERCOVER arculatából keveset átemelő kollab legmeglepőbb indulója pedig mindenképp az -egy korábbi munka után újra- a Dr.Martens-szel közös cipő, ami valószínűleg kevesebb hypeot kap majd, mint az amúgy hatalmas érdeklődésnek örvendő kollekció többi darabja.

A boltokban (New York, Los Angeles, Brooklyn, London, Párizs) és online március 15-én, azaz holnap jelenik meg, Japánban pedig feltételezések szerint két nappal később, 17-én juthatnak hozzá a cuccokhoz az érdeklődők. A kollaborációból befolyó összeget a cég az American Civil Liberties Union-nak (ACLU) adományozza.

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás: Supreme / Undercover

Forrás:

(Highsnobiety)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés