Kövess minket

Stílus

Szájfeltöltést és arcfiatalítást kapott a Barbie

Instagram utáni időket élünk.

Megosztva

Forrás:

60. évfordulóját ünnepli idén a Barbie, ennek megünneplésére pedig több kollabbal is készül a babákat gyártó Mattel. Az egyik ilyen a New York-i streetwear márka, a Kith női részlegével közösen készült el, Instagram influenszer babák képében.

A trendkövető babákhoz közel 100 mini ruha kiegészítőt gyártott a Kith, és egy New York-i öltöztető pályázat keretében választják majd ki a győztes stílust, mely ezáltal a hivatalos Barbie X Kith babává válik, 2020-tól pedig a brand boltjaiban is be lehet majd szerezni. 

Forrás:

De mint ahogy többek között a The Cut és a PAPER is kiemelte, az egyelőre négy különböző babában nem az a különleges, hogy menőn fel lehet őket öltöztetni, hanem hogy az arcuk látványosan nem természetes. A Barbie persze már a ’60-es évek elejétől fogva egyfajta hamis ideált közvetített a tökéletes (és egyben nem realisztikus) testétől kezdve a modell arcáig, de ezek a babák most mégis fordulópontot jelentenek, hisz olyan, mintha a szájuk fel lenne töltve, orruk tinire szabva, és itt-ott egy kis botoxot is bele lehet látni az Instagram-képes pofijukba. Mondhatnánk akár azt is, hogy ők az ideális influenszer Barbiek.

A Kith húzása egyfajta reakció a jelenlegi szépségkultúránkra, ahol az apró beavatkozások, online filterek és arcszépítő appok kezdenek ha nem is mindennaposak, de mindenképp egyre elfogadottabbak és gyakoribbak lenni. 

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés