Kövess minket

Aztaa

Szopótanfolyamot indítana Kovi Magyarországon

„Backup”=bekap. Vágod!

Megosztva

Forrás:

Újabb terveken töri a fejét a magyar pornóproducer Kovács István, azaz Kovi. A Magyar Narancsnak adott interjújában elmesélte, hogy már a szocializmus idején is szépen pörgött a felnőttfilm-gyártás hazánkban. Az üzlet azért is lehetett virágzó, mert elmondása szerint az ő filmjeit a nők is szerették. Kovi szerint a sikert a sajátos stílusának köszönheti, hiszen ezek lényegében mesék voltak felnőttek számára.

Arra is kitért, hogy alkotásaiból szeretné létrehozni a Nemzeti Felnőttfilm Archívumot. Karrierjére édesanyja és felesége is nagyon büszke.

A tervek között szerepel a „Backup”, azaz a „bekap” tanfolyam is, ahol orális szexre oktatnák a lányokat profik segítségével. Dióhéjban annyit róla, hogy kiscsoportos, nagyjából 10 fős foglalkozások lennének, ahol vákuum segítségével az asztalra tapasztott dildón egy igazi profi felnőttfilmes hölgy mutatná meg a fogásokat. Tanítanák, és csiszolnák a képzésen résztvevő hölgyek technikáját. De a magyar pornómágnásnak vannak még ötletei, például az, hogy legénybúcsúkat szerveznének forgatásokra…

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük