Kövess minket

Hiphop

T.I. bejelentette a visszavonulását, utolsó albumára készül

Megosztva

Atlantai rapper, T.I., aki a trap zene egyik korai pionírja volt, bejelentette, hogy visszavonul.

Habár a rapper zenei relevanciája csökkent a 2010-es évek második felére, mégis inkább a mostanában felszínre tört, zaklatásos botrányai vezethettek oda, hogy kicsit hátrébb akarjon vonulni. Januárban a rapper családjának egy barátja, Sabrina Peterson azzal vádolta meg T.I.-t, hogy egy alkalommal fegyvert fogott a fejéhez, ezután pedig többen előálltak azzal, hogy a rapper és a felesége zaklatták őket, egyesek konkrétan azt állítják, hogy a pár be is drogozta őket, azóta már a Los Angeles-i rendőrségi is nyomoz az ügyben.

T.I. most ezen botrányok közepette jelentette be, hogy a következő, Kill The King című albuma lesz az utolsó a karrierjében. A rapper egy új videót is ledobott, amiben a zaklatási vádakat is érinti, úgy tűnik ez mindenképp az egyik témája lesz a lemeznek. T.I. már korábban is játszadozott a visszavonulás gondolatával, 2017-ben még azt mondta, hogy három album van még benne, és hát azóta meg is jelent kettő, a Dime Trap 2018-ban, és a The L.I.B.R.A. 2020-ban. Azért azt is érdemes hozzátenni, hogy nem egyszer tértek már vissza állítólagos visszavonulásból rapperek, utoljára Logic dobott egy 180 fokos fordulatot a döntésében. A Kill The King pontos megjelenési dátuma egyelőre nem ismert.

(HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük