Kövess minket

Hiphop

T.I. finoman szólva sincs elragadtatva Tupac Shakur rímeitől

Istenkáromlás? Vagy ez lenne az igazság?

Megosztva

Forrás:

Ezen a héten T.I. vendégeskedett a Rate The Bars című Youtube sorozatban, melynek a lényege, hogy ismert rapperek mondják el véleményüket más előadók szövegeiről, verzéiről. A trap gurunak egy-egy Tupac, Iggy Azalea, BoB, illetve a sportszerűség jegyében egy saját számát kellett egytől ötig osztályoznia, leginkább a sorok komplexitását és a rímtechnikát figyelve.

Elöljáróban eláruljuk, T.I. egy csöppet sem finomkodott az értékeléseknél, amúgy sem az a fajta srác. A sokak által csak egyszerűen a legjobb rappernek tartott 2Pac speciel a legalacsonyabb osztályzatot kapta, a Something Wicked című, nem túl ismert számára.

[vembed youtube=”HXM7KAuUlCk” ]„Erre egyet adok. Azért adok rá egyet, mert másból sem áll, mint rat, cat, dog, fog, run, fun. Végeztem.”

Ha a szívünkre tesszük a kezünket, el kell ismernünk, nem feltétlen mondd akkora őrültséget T.I. A műsor készítői valószínűleg direkt választották ezt a Pac számot, ebben ugyanis elsősorban a flow az átütő erejű, nem pedig a rímek. Azok valóban gyengék: egyszótagos összecsengő szavak, na meg egyszerű ragrímek sorozata. Azzal persze tisztában vagyunk, van ennél sokkal jobban megírt szövege is a nyugati-part legendás emszíjének.

Nem csak Pac, de Iggy Azalea sem nyerte el hősünk tetszését. Az ausztrál származású előadónő 2,5 pontot kapott a Switch című trekkjére. Ezen, szűkszavú kommentár kíséretében:

„Ez rímel. És még szól is valamiről. 2,5-öt adok rá.”

Ezután következett a hóhér akasztása: T.I. a saját számát, a King of Da South-ot szerényen „csak” 3,5 egységre taksálta, míg barátjának a szintén atlantai illetőségű, elkötelezett lapos Föld hívő BoB kapta a legtöbb pontot, szám szerint 4-et az ötből a Lil Wayne-nel közös, E.T. című számára.

A teljes beszélgetés alább tekinthető meg.

[vembed youtube=”xsqLCPcD7FA” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés