Kövess minket

Hiphop

T.I. szerint a fiatal rapperek a régi nagyok fikázásával akarnak hírnevet szerezni

Lil Xan nála is borította a bilit.

Megosztva

Forrás:

Március 30-án startol a Netflix nyolcrészes saját készítésű doku-sorozata Rapture címen, melyben a rap zene mai helyzetét járják körül elismert előadók. Ezen apropóból ült le a minap egy rövid MTV-s beszélgetésre a sori rendezője, Sacha Jenkins a trap mágnás T.I. társaságában, hogy némi ízelítőt adjanak róla, mit várhatunk majd a műsortól.


A 37 éves atlantai veterán a Rapture mellett beszélt a hiphop kriptonitját képző tiszteletről (vagyis annak hiányáról), amit a feltörekvő emszík nem mindig adnak meg az idősebb arcoknak. Szerinte az ósulis rapperek valóban megélték a számaikban elhangzó dolgokat, ezáltal lettek elismertek. Ezzel szemben a mai fiatalok teljesen más sormintát követnek.

„A fiatal generáció tiszteletet követel magának, de valamiért azt hiszik ezt a régiek semmibevételével érhetik el. Amiről én szövegelek azt láttam, ott voltam. Ezért vagyok hiteles.” – mondta, majd kitért az utóbbi idők legnagyobb netes botrányát kirobbantó Lil Xan „Tupac unalmas” esetre is.

„Ez a Lil Xan nevű srác még alig került bele a szakmába, máris Tupac-ot kóstolgatja. Fel sem fogja mennyi munkába kerül, míg valaki 2Pac netán B.I.G lesz.”

A teljes beszélgetés alább tekinthető meg.

[vembed youtube=”3iv71gjmumw” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés