Úgy tűnik egy kisebb börtönlátogatás után Kolg8eight készen áll a visszatérésre. A kecskeméti rapper még tavaly év elején kerülhetett bajba, miután egy hosszabb interjúban a védjegyévé...
Mac Miller és Madlib közös albumának megjelenése meghiúsulni látszik a Madlib és volt menedzsere, Eothen „Egon” Alapatt közötti jogi vita következtében. A producer által 2024 októberében...
Dopeman ledobta új, „DIKHTATURHA” című dalát, amin testvére, KicsiDope is szerepel. A rapper még áprilisban jelentette be a dal érkezését, amit akkor a hashtagek közt rendszerkritikusként...
Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos már a kormány drogok elleni harcának következő állomásáról beszél, melynél a filmeket és a rappereket is célbe vehetik. A...
Ye ismét rájött, hogy be kéne fejeznie a zsidók elleni uszítást. A rapper és producer korábban már bocsánatot kért az antiszemita megnyilvánulásaiért, de aztán ismét belesüllyedt...
A brooklyni rapper, Joey Bada$$ 2025 nyarán új albummal jelentkezik, amelynek megjelenését augusztus 30-a előttre tervezi. A bejelentés az Uproxx „Sound Check” sorozatában hangzott el, ahol...
Ye váratlanul ledobott egy új dalt, „Alive” címmel, de Playboi Carti szerint tőle lopta az egészet. A szerda este posztolt elég energikus zene egy fekete háttérrel...
Kendrick Lamar újabb slágerlistás rekordot állított fel a „Not Like Us” című számmal. A Chartdata jelentése szerint a dal 53 egymást követő hetet töltött az amerikai...
Funktasztikus, a magyar underground rap egyik veteránja, éles hangvételű és kritikus véleményt fogalmazott meg a kormány által beterjesztett új átláthatósági törvény kapcsán. Bár világossá teszi, hogy...
Chris Brownt a hét elején letartóztatták az Egyesült Királyságban, és legalább a következő, júniusi meghallgatásáig őrizetben marad. A letartóztatása egy 2023-ban a Hanover Square-i Tape klubban...
Snoop Dogg reagált Warren G április 29-én az Ugly Monkey podcastben tett megjegyzéseire, amelyek során a rapper azt mondta, hogy szeretné, ha Snoop és mostohatestvére, Dr....
Xzibit több mint egy évtizedes szünet után megjelentette új stúdióalbumát, a Kingmaker-t, amely a 2012-es Napalm című lemeze óta az első szóló nagylemeze. Az album a...
Suge Knight, a Death Row Records társalapítója és jelenleg 28 éves börtönbüntetését töltő korábbi zeneipari mogul, nemrégiben azt állította, hogy Sean „Diddy” Combs, aki jelenleg súlyos...
A SpaceGhostPurrp és A$AP Rocky közötti konfliktus az egyik legismertebb beef az újhullámos hiphop világában, amely több mint egy évtizeden át tartott, és számos személyes, zenei...
Snoop Dogg meglepetésszerűen bejelentette új albumát, Iz It a Crime? címmel, amely 2025. május 15-én, azaz most pénteken jelenik meg. Az album 21 számot tartalmaz, és...
Ye sír, miután az enyhén szólva is provokatív új dalát, a „Heil Hitler”-t eltávolították a streaming platformokról. Csütörtökön Yeezy hivatalosan is kiadta a „Heil Hitler” című...
Sisi duplán ünnepel idén: megérkezett ugyanis új, ‘Mixát‘ című remix EP-je, miközben óriási gőzerővel készül a szeptemberi Budapest Parkos koncertjére. A meglepetésszerűen droppoló kiadványt WaTával értelmezte...
Megjelent Beton.Hofi legújabb dala, a „Be vagyok zárva”, melynek szövege és klipje erőteljes politikai és társadalmi utalásokat tartalmaz. A szám és a hozzá készült videóklip a...
Vizuált kapott Gently da Spittah „Control” című dala, mely még a „Körvonal” EP-n jelent meg eredetileg februárban. „A teljességre törekedtem, egy le-, majd felívelő folyamatot próbáltam...