Kövess minket

Pop

Te mit hallgattál idén? 2015 legjobb zenéi

Nem tudod, hogy melyek voltak 2015 legmenőbb slágerei, akkor semmi pánik, most bepótolhatod!

Megosztva

A Billboard, mely a világ egyik legnagyobb zenei magazinja, nagyban befolyásolja a slágerlisták alakulását, tehát azt is, hogy miket hallgattunk 2015-ben. A rádiós fogyasztás alapján össze is állítottak egy listát. A te kedvenced rajta van?

Az első helyre az UPTOWN FUNK!került, mely Mark Ronson és Bruno Mars nevéhez fűződik. A hatalmas slágert még 2014-ben prezentálták a srácok, és azóta körülbelül megunhatatlan. Erről árulkodik, hogy a YouTube-on is több millióan látták.
[vembed youtube=”OPf0YbXqDm0″ ]

Szintén nem mai a Walk The Moon száma, a ShutUp and Dance, ám attól nagyobb népszerűségnek örvendett idén is.
[vembed youtube=”6JCLY0Rlx6Q” ]

Kellemesebb melódiák kedvelőinek 2015-ben is EdSheeran slágere, a Thinking Out Loud kedvezett. Az énekesre idén igencsak rájárt a rúd. Bízunk benne, hogy rövidesen felépül, és romantikájával újra bearanyozza majd napjainkat. Addig pedig boldog új évet, és sok pihenést kívánunk neki!
[vembed youtube=”lp-EO5I60KA” ]

2015-ben sem úsztuk meg a Maroon 5 mámorát. Egyértelmű, hogy nem csupán a Sugar című szám tarolt, hanem a frontember öltönyös outfitje is. Imádtuk!
[vembed youtube=”09R8_2nJtjg” ]

De mit is kaptunk az éven Taylor Swiftől? Azt megállapíthattuk, hogy volt egy periódus, amikor körülbelül a csapból is ő folyt. Meghódította az Instagram trónját… Khm, de reméljük, nem akkor, mikor tequilát vedelt. Felröppent egy hír arról is, hogy egy kicsit szünetet tart, ám a napi egymillió talán ettől eltántorította kicsit. Azt tudjuk, hogy Taylor Swift irtó sikeres. Azonban azt nem gondoltuk volna, hogy körülbelül 1 millió dollárt keres naponta, januárban megjelent albumával, ami az 1989 nevet viseli. Ezzel ő lett a legjobban kereső előadó.Természetesen párja, Calvin Harris sem szűkölködik, tavaly együttesen 146 millió dollárt kerestek, amivel lenyomták az univerzum királynőjét, Beyoncét, és párját, Jay-Z-t. Taylor Swift éves teljesítményéről kisebb regényt lehetne írni, de zárjuk le annyival, hogy remek slágereinek köszönhetően idén is számos díjat bezsebelt. Ott volt az MTV Video Awardson és az American Music Awardson is.
[vembed youtube=”e-ORhEE9VVg” ]
[vembed youtube=”-CmadmM5cOk” ]
[vembed youtube=”QcIy9NiNbmo” ]

Tavasszal hallgathattuk WizKhalifa és Charlie Puth slágerét, a SeeYou Again-t, amely a TeenChoiceAwards-on elnyerte az Az év r&b- vagy hip-hop dalának járó díjat és tarolt az Az év dala egy filmhez vagy sorozathoz kategóriában is.
[vembed youtube=”RgKAFK5djSk” ]

Szintén tavasszal robbant nagyot JasonDerulo száma, a WantToWantMe.
[vembed youtube=”rClUOdS5Zyw” ]

2015 nyara a The Weeknd-nek kedvezett. A formáció több slágere is felkúszott a slágerlisták élére, sőt még a Szürke ötven árnyalatának soundtrackjéből is kivették a részüket. Az új klip pedig a formációhoz méltóra, igazán véresre és erotikusra, sikeredett.
[vembed youtube=”waU75jdUnYw” ]
[vembed youtube=”KEI4qSrkPAs” ]

EllieGouldingot sem kellett idén félteni. Itt volt a Szigeten, angyalbőrbe bújt és karácsonyra pedig mesés meglepetéssel készült rajongóinak.
[vembed youtube=”AJtDXIazrMo” ]

2014-ben robbant OMI Cheerleader című száma, melyet mostanra cirka 300 millióan lestek meg a YouTube-on.[vembed youtube=”i1Jp-V4jalI” ]

A britek nagy büszkesége Sam Smith idén sem adta lejjebb. Kicsit szomorkodott amiatt, hogy nem találja meg a szerelmet, de az év vége felé fordult a kocka, és még a melegek jogaiért is ki akart állni. Az énekes szeptember 7-én Twitter bejegyzésében egy Spectre szimbólumos ujjára húzott gyűrűt osztott meg, melyből már akkor sejthettük volna, hogy van valami a levegőben. És volt is, övé lett az új Bond dal, de a slágerlistán az I’mNot The OnlyOne-nal vitte a prímet.
[vembed youtube=”nCkpzqqog4k” ]
[vembed youtube=”8jzDnsjYv9A” ]

2015 tavaszán szólt nagyot Major Lazer& DJ Snake száma, amely igazi rajongótáborra talált. A LeanOn nemcsak a slágerlistákra tornázta fel magát, hanem az egyik legnagyobb partyslágerréis kinőtte magát.
[vembed youtube=”YqeW9_5kURI” ]

Hozier töretlen sikerét semmi sem bizonyítja jobban, hogy TakeMeToChurch száma még idén is a slágerlista egyik aktív szereplője volt.
[vembed youtube=”MYSVMgRr6pw” ]

Végül, de nem utolsósorban a 2015-ös évet sem úszhattuk meg Guetta nélkül.
[vembed youtube=”uO59tfQ2TbA” ]

A teljes listáért kattints a Billboard oldalára. 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés