Kövess minket

Stílus

Teen Choice Awards 2015, avagy mit viseltek a sztárok!

Már-már hagyományos, hogy minden évben kiosztásra kerülnek a Teen Choice Awards díjai. A tengerentúli tinik 2015-ben is leadhatták voksaikat, melynek köszönhetően a vörös szőnyegre léphetett többek között Britney Spears, Jordin Sparks, valamint Rita Ora. Sőt, nem is akármilyen ruhában feszítettek, mutatjuk!

Megosztva

Ebben az évben 17 jelölés érkezett a tengerentúli popszakma krémjére, akik büszkén is képviseltették magukat a prominens kinder partyn. Az eseményre főként tinédzserek érkeztek, azonban akadt néhány híresség az idősebb korosztályból is. A tinik csoportja érdekes módon nem piros szőnyegen vonult végig, hanem kéken. Arról pedig, hogy ki milyen ruhában feszített a következő képek árulkodnak.

Jordin Sparks

Az amerikai tehetségkutató, a Superstar (most American Idol), valamikori győztese, ugyan már jóval átlépte a pubertáskort, de a fiatalok körében továbbra sem csökkent a népszerűsége, melyet az eseményen való megjelenése is bizonyít. Annak ellenére, hogy az elmúlt években semmi lényegeset nem tett le az asztalra, mégis ott lehetett a kék szőnyegen. Egy rövidebb ruhára esett a választása, melyen a fekete-fehér dominál. Kerülte a feltűnő dekoltázst. Egészében egy pozitív és visszafogott darabban jelent meg, melyet egy vagány cipővel és bombasztikus hajjal tűzdelt meg.

fasz

Britney Spears

És Britney?! Igen, ő is ott volt a nívós eseményem, azonban neki nem egy szolid ruhára esett a választása. Kirakott mindent, amit csak lehet. A pletykák szerint nem is olyan régen szakítottak párjával, akivel a Billboard Music Awardson még együtt mutatkoztak. Az énekesnő a képen látható merész, túlságosan is dekoltált ruhában pózolt a kameráknak. Ezzel az outfittel ő is visszatért a tini nyarak forgatagába.

geci

Rita Ora

Ez az outfit: hűha! Kalapot is emelünk előtte. Rita Ora nem csinált más, csak hozta valódi formáját. Magyarul most sem okozott nekünk csalódást: piros skinny nadrágkösztüm egy kis pizsamás effekttel, melyet a magas sarkú szandál varázsolt tökéletessé. Emellett a kombináció mellett jó pár modell elbújhat. Még egy dolog, amiről nem feledkezhetünk meg: melltartó nélkül viseli.

buzi

Lea Michele

Lea Michele, a Glee színésznője egy érdekes fehér modellben lépett a kék szőnyegre. Ruháját virágminták díszítették, melyek piros-kék színben pompáztak. A magas sarkú cipő és a rövid szoknya kombinációja szexi lábainak villanását eredményezte, melynek a kamerák sem tudtak ellenállni.

kurvaélet

(Előnézeti fotó a cikkhez: Getty)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés