Kövess minket

Hiphop

Tekashi 6ix9ine: 2Pac és Biggie nagy inspirációk számomra

Az életét pedig egy Pac szöveghez hasonlította.

Megosztva

Forrás:

Ha már úgyis forró téma mostanában az újhullámos rapperek hozzáállása a nagy elődökhöz, mi mással is kezdhette volna a kanadai MONTREALITY csatorna a Tekashi 69 interjújukat, minthogy megmutatták neki ezt a Gummo és 2Pac „Pain” című számából készített mashupot.

[vembed youtube=”COpCCvKVUbc” ]”Nagyon imádom Pac-ot. Ő és Biggie nagy inspirációk számomra” – reagálta 69, aki ezután a „Troublesome ’96” szövegének egy részletét emelte ki, mint ami jól jellemzi a jelenlegi életét, ahol mindenki beszól neki, de az arcába senki sem mer pattogni. 

A beszélgetésből kiderül, hogy a brooklyni rapper lábfetisiszta (ezt lehet nem akartuk tudni), hogy egyáltalán nem tud énekelni, és hogy a „Billy”-t tartja a legőszintébb dalának. 69 emellett kiemelt pár lokálpatrióta rappert is, akit kedvel, DMX nagy kedvence, igaz hozzátette, hogy X vélhetően nem spanolna vele, és 50 Cent zenéjéért is odavan. Véleménye szerint a New York szcéna nem tart össze, nem úgy mint például Atlantában. Alább lehet csekkolni a teljes interjút, amit Tekashi az ágyban fekve tudott le.

[vembed youtube=”_2LKLHCiJE4″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés