Kövess minket

Hiphop

Tekashi 6ix9ine: Én nem spicli vagyok, hanem csak okos

Megosztva

Tekashi 6ix9ine kapcsolata a „vamzer” szóhoz igen érdekes evolúción ment keresztül az elmúlt közel egy évben. Szabadulása után nem sokkal egész bátran magára vállalta a vamzer titulust, igaz főleg polgárpukkasztásból, egyfajta fricskaként, hogy igen, beköptem a volt bandatársaimat, de ők tehetnek róla, hogy ide jutott a dolog. Később aztán megpróbált más rappereket is magával rántani, például Snoop Doggot, hátha a közvélemény az ő oldalára áll, hogy nem ő az egyetlen rapper, aki köpött a zsaruknak. Most viszont úgy tűnik, hogy egy 180 fokos fordulattal már nem is tartja magának spiclinek…csak okosnak.

69 a TMZ-nek nyilatkozva elmondta, hogy számára a vamzer szó definíciója az, hogy feldobod a hatóságoknak a társaidat, akik közel állnak hozzád. Szerinte ez nála nem áll meg, mivel őt a letartóztatása előtt elárulták a bandatársai azzal, hogy elrabolták őt, innentől kezdve pedig megbomlott a köztük lévő szoros kapcsolat, eme logika szerint tehát ő nem spicli, amiért beköpte őket. 

[vembed youtube=”84QSsk5CQqw” ]„Az egész nyugati parttal beefeltem, de Chicagóban is voltak ellenségeim. Mégsem ők raboltak el, hanem a saját társaim. Amit én csináltam, az nem vamzerkedés, hanem egy okos lépés volt” – mondta 69, aki amúgy a bosszútól sem fél.

A rapper mindezek ellenére továbbra is nyomja a beefet, hátha valaki megint elrabolja (ezúttal nem a saját táborából), egyrészt folyamat cseszteti Meek Mill-t, és King Von halálán is poénkodik, legutóbb például egy a lelőtt rapper képét tartalmazó pólót vett fel, hogy aztán a következő fotón Von hulláját játssza újra, azzal a felirattal: „Szedjétek össze az embereteket„.

[instagram]CL-MQA7sFeV[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés