Kövess minket

Hiphop

The Game minden koncertjén elmondja, hogy még mindig utálja 50 Centet

Megosztva

Felforrósodott a The Game és a 50 Cent közötti ellentét a napokban. A két rapper hosszú évek óta fúj egymásra, rendszeresek az adok-kapok, de most eléggé belejöttek a verbális pofonok osztogatásába. Az egész azzal kezdődött, hogy 50 Cent többedmagával nyert egy Emmy-díjat az idei Super Bowl félidei showban való részvételéért, amivel a rapper természetesen el is dicsekedett a közösségi oldalain.

Ez még idáig rendben is volt, de az örök troll Fifty nem bírta ki, hogy ne szúrjon oda Game-nek, aki korábban arról beszélt, hogy neki is ott lett volna a helye a félidei show rapperei és énekesei közt. 50 egy morcos Game fotót rakott ki, amihez azt írta, hogy „nem kell hozzá kommentár„. Később aztán egy másik posztban dörgölte Game orra alá a díjat, amihez azt írta, hogy: „Oh ne, nagyon sajnálom, hogy te nem kaptál díjat. Először ez, aztán csak 18 ezer példányban fogyott az új lemezed, ha kell valaki, akivel beszélhetsz, itt vagyok. LOL„.

Ezután nem csoda, ha Game az egyik koncertjén nemrég emlékeztetett mindenkit, hogy még mindig utálja Fifty-t. A rapper épp a houstoni Legends Only nevű eseményen lépett fel, ahol elküldte 50 Centet melegebb éghajlatra.

Továbbra sem bírom 50 Centet, ő egy kis k****g, elmondom itt Houstonban, elmondom ezt New York-ban, elmondom minden egyes koncerten” – mondta a döbbent közönségnek Game, majd káromkodott egy sort még ellenfeléről. A monológja végén azért átszivárgott egy kis pozitivitás, mivel kiemelte, hogy 50 TV műsorait egyébként bírja. Fifty persze rögtön válaszolt, egy azóta törölt posztban elpoénkodott azon, hogy most Game idegessé tette, és ilyenkor jobb ha senki sincs a közelében. A mondata végére odabiggyesztett LOL mindenesetre azt mutatja, hogy továbbra is jól szórakozik a helyzeten.

(HNHH)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés