Kövess minket

Aztaa

TikTok videóval jelentkezhetsz Big Sean és a Detroit Pistons gyakornoki álláshirdetésére

Megosztva

Alighogy elindult a TikTok álláskereső applikációja, a TikTok Resumes, máris több mint harminc globálisan jegyzett vállakozás, illetve cég jelezte, hogy igénybe veszi a szolgáltatást, és ezen platformon keresztül próbál új munkaerőt toborozni. Az app lényege, hogy a klasszikus CV-elbeszélgetés kombó helyett, csupán egy rövidke videót kell feltöltenie a pályázónak magáról, illetve a szakmai előéletéről, melyet aztán a munkát kínáló cég kiértékel, majd – szerencsés esetben – felveszi a kapcsolatot az álláskeresővel további ismerkedés céljából.

A bátor harminc között van a Detroit Pistons NBA csapata is, tudniilik éppen gyakornokot keresnek a tavaly decemberben kinvezett innovációért felelős kreatív igazgatójuk, az amúgy főállású rapper, Big Sean mellé.

Ahogy a fenti videóból kiderül, elsősorban olyasvalakit keresnek a még betöltetlen állásra, aki besegít a csapattal kapcsolatos marketing tevékenységekben, valamint a Pistons brand újjáépítésében. Erre óriási szükség lesz, hiszen a csapat mindössze 20 győzelemre volt képes az idei alapszakasz során, miközben belefutott 52 igencsak fájó vereségbe. Ez pedig a franchise második legrosszabb mutatója az 1957 óta írodó történelme során. Üröm az örömben, hogy a gyenge szereplésnek (is) köszönhetően ők választhatnak először játékost a július 29-én lebonyolításra kerülő NBA drafton.

A játékosbörzének egyébként magyar résztvevője is lesz, a 18 éves Maronka Zsombor személyében.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Trending