Kövess minket

Hiphop

Tini TikTokker ment neki Eminem dalszövegeinek, a rapper egy új videóval reagált

Persze a Stanek is támadásba lendültek, ahogy megtudták, hogy bántják a kedvencüket.

Megosztva

Eminem egész karrierjét végigkísérte, hogy félre akarták rakni az útból. Nem kedvelték őt a 2000-es évek elején a konzervatív-keresztény nézeteket valló szülők, akik már a rapper dalszövegeinek szókimondásán kiakadtak, de kapott savat rendesen a női jogvédő szervezetektől is agresszív szövegei miatt, és persze Eminem vélt vagy valós homofóbiája is rendre közbeszéd tárgya volt. Az utóbbi években a drogokról teljesen lejött, az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk úgy, „megjavult” Eminem maximum a frissebb lemezei színvonalai miatt lett betalálva a zenekedvelők körében, de most úgy tűnik a TikTokon is felfedezték a detroiti MC egyes erősebb szövegeit, az Eminem Stanek pedig persze mint mindig, most is hadseregként védték meg a kedvencünket, végül pedig maga a rapper is reagált az egész felhajtásra egy új videóval.

Az egész az alábbi TikTok videóval indult, ahol egy fiatal lány a Rihannával közös „Love The Way You Lie” egyik részletét hallgatja, ahol Eminem a toxikus kapcsolatról szóló dalban azt rappeli, hogy mikor bocsánatot kér a barátnőjétől, akkor valójában hazudik, és ha a lány mégegyszer elhagyja őt, akkor hozzákötözi egy ágyhoz és rágyújtja a házat. „Iiiiigen, takarítsuk el a közéletből” – írta a lány a videóhoz, mely kapott a platformon 122 ezer lájkot, de azóta törölve lett, valószínűleg a megszállott Em fanok haragjának köszönhetően. Mások is becsatlakoztak a saját TikTok videóikkal, ez a lány például azt emelte ki, hogy biztos emiatt az általa kedvelt dal miatt viselkedett toxikusan a saját kapcsolataiban. 

[vembed youtube=”oqMFWyVZ1j8″ ]Az „Eminemet is elérte a cancel culture” téma rögtön hadisorba állította a Staneket, és egymás után posztolták a védőbeszédeiket, volt itt kínos „Forgot About Dre” freestyle, és persze sok „a Z generáció maradjon csöndben a mumble rappereivel” érvelés. A netes diskurzus tetőfokán még a Twitter felkapott részlegébe is bekerült az Eminem hashtag, így aztán szerencsére a szekunder szégyen videókon túl kikerültek vicces reakciók is.

[twitter]https://twitter.com/femcelgirlboss/status/1366561133612568577[/twitter]
[twitter]https://twitter.com/i_dunnodude/status/1366817952578813957[/twitter]
[twitter]https://twitter.com/JackCrackUser/status/1366895999176826886[/twitter]
[twitter]https://twitter.com/My_MGAG/status/1366932053636259840[/twitter]
Itt akár vége is lehetne a sztorinak, de aki kicsit is ismeri Eminemet, az tudja, hogy egyrészről muszáj visszávágnia, ha belekötnek, másrészről mindig igazat ad a saját rajongóinak, ezért aztán a vita másnapján ledobta a „Tone Deaf” című számának új klipjét. A Music to Be Murdered By – Side B (Deluxe Edition) lemezről lekerült dal animált klipjének időzítése nem lehet véletlen, tekintve, hogy a refrén pont arról szól, hogy addig nem áll le, míg egyszer a közutálat el nem sodorja őt egy botránynál, és persze szokásos Shady polgárpukkasztó stílusban pár erős sort is bedob Bill Cosby és Harvey Weinstein nemi erőszakaira utalva, de szerinte mindenkinek le kéne állnia a netes rinyálással, mert ezek csak rímek.

[vembed youtube=”qleJpzB4q7A” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés