Kövess minket

Bulvár

Tink köszöni szépen, már jobban van

Megosztva

A mai napon először adott terjedelmesebb tájékoztatást az egészségi állapotáról Tink a Mulató Azték, miután a tavalyi év végén szinte egyik napról a másikra komoly műtéten esett át szívbetegsége miatt. Misi nem csak új szívbillentyűt kapott, hanem lehetőségét egy új életre, így most, immár testileg-lelkileg megerősödve mondott virtuálisan köszönetet mindazoknak, akik valamilyen formában támogatták őt az elmúlt hónapok során.

Mint a Facebookon megjelent bejegyzésében írja, az operáció után mély depresszióba süllyedt, de aztán idővel túl lett ezen, és most már bizakodással – káros szenvedélyeit, illetve függőségeit hátrahagyva – tekint a nem is olyan távoli, talán vírusmentes jövőbe.

Alább Tink posztjának teljes szövegét olvashatjátok változtatás nélkül.

„Szeretnék Mindnyájatoknak köszönetet mondani azért a rengeteg szeretetért, figyelemért, türelemért, lelki és anyagi támogatásért, amit az elmúlt fél évben kaptam tőletek. Megterhelő év volt mindenki számára 2020, nálam tetőződött még zárásképpen egy spontán szívműtéttel. Viszont a sok és mindennemű fájdalom mellett új szívbillentyűt is kaptam, ami által egy új élet lehetőségét is. Nehezen indult az újjászületésem, de a kezdeti mély depresszív heteket kezdte felülírni a testi-lelki megerősödés. Életmódot váltottam, káros szenvedélyeimet és függőségeimet távol tartom, immáron fél éve. Kezdek lenyugodni, kitisztulni, jól érezni magamat a bőrömben és agyamban. Eleinte csalódott voltam a műtétem sikeressége miatt. Viszont most már hálás tudok lenni az élet felé és őszintén mondhatom, hogy örülök, hogy így alakult minden.

Szeretek élni, szeretek szeretni, szeretlek Benneteket!

Nagyon várom, hogy lehessen folytatni a vírusmentes mindennapokat együtt, de addig is kívánok erőt, kitartást a mostani helyzethez Mindnyájatoknak! Vigyázzatok magatokra-egymásra, betegnek lenni és kórházról kórházra járni nem a legfelemelőbb. Nélkületek nekem sem ment volna ilyen sikeresen a rehabilitáció. Tiszta szívből köszönöm a segítségeteket, one love!”

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük