Kövess minket

Hiphop

Több mint fél évvel a szabadulása után futott be Bobby Shmurda első szólószáma

Megosztva

Bobby Shmurda nem az a kapkodós típus. Azok után, hogy idén februárban, hat év és két hónap kényszerű bentlét után végre elhagyhatta a börtönt a legtöbben arra számítottak, hogy megpróbálja meglovagolni az őt körülvevő elképesztő felhajtást és számok garmadát dobja majd ki gyors egymásutánban. (Pontosan úgy, ahogy barátja, Rowdy Rebel tette azt tavaly decemberben.) Azonban egyáltalán nem ez történt. A New York-i rapper ugyanis csak ma, a szabadulása után több mint fél évvel hozta ki legújabb, No Time for Sleep (Freestyle) című trekkjét, melyhez “speciálba” egy videóklipet is forgattak.

Magát a vidit nem igazán gondolták túl; tulajdonképpen a jól megszokott “shmurdai” hagyományokra épít, vagyis tömény gengszterfless az egész az elejétől a végéig – csupán Bobby már-már ikonikus babakék baseballsapkája hiányzik az összképből. Ámbár könnyen lehet, hogy az meg még mindig valahol a sztratoszférában kering a Hot N*gga forgatása óta, és emberünk ezért (is) váltott egy fekete bucket hatre ezúttal, fejfedő gyanánt.

Új albumról egyelőre nincs hír, de a jövőben amúgy akár Quavóval és Lil Uzival közös zenéi is megjelenhetnek Bobby-nak, legalábbis egy korábbi interjúban ezt pedzegette.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés