Kövess minket

Film

Több, mint kétezer éves színarany érmét talált egy kiránduló Észak-Izraelben

Ez a második ilyen lelet a világon, az értéke felbecsülhetetlen.

Megosztva

Az i. e. második századból származó aranylelet egyik oldalán Augustus római császár képmása, másik oldalán pedig a római légiók jelei láthatóak. Az izraeli közszolgálati rádió szerint különlegességét jelzi, hogy csupán egyetlen hasonló érmét tartanak nyilván a világon, amely a londoni British Múzeumban található.


A régészek szerint az érme a római légiók kétezer évvel ezelőtti jelenlétére utal a térségben, valószínűleg azoknak a katonai egységeknek a nyomát jelzi, amelyeket a Bar Kohba-felkelés leverésére küldtek.

Az ebből a korból származó írásos források szerint a római katonák zsoldja negyedévente három arany volt, tehát az érme egy korabeli harcos egész havi járandóságát jelentette. 

A Rómában i. e. százhétben készült aranypénzt Traianus római császár verette, az elődjei tiszteletére készíttetett sorozat része volt. A lapnak nyilatkozó érmeszakértő szerint igen jól megfizették az egykori katonákat, egy ilyen érme nagyon sokat ért, hetvenöt ezüsttel volt egyenértékű. Komoly értéke miatt a római légionáriusok nehezen tudtak vele fizetni a korabeli piacokon, mert alig akadt, aki felváltsa pénzüket.

Az értékes kincsre a Kfár Blum kibuc egyik lakója bukkant rá, amikor kiránduláson vett rész egy csoporttal. Az érmét azonnal átadta az az Izraeli Régészeti Hatóságnak (IAA), és ezért hamarosan elismerő oklevelet vehet át.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés