Kövess minket

Hiphop

Több videó is előkerült XXXTentacion megveréséről

A floridai rapper részletesen elmesélte mi történt vele.

Megosztva

Forrás:

Tegnap mi is megírtuk, hogy XXXTentacion azzal vádolta meg a Migos tagjait, hogy rátámadtak az utcán, és mivel túlerőben voltak, nem tudta rendesen felvenni velük a harcot. Azóta eltelt egy nap és most már sokkal tisztábban látunk az esettel kapcsolatban, közben pedig két videófelvétel is előkerült a verésről.

Először is tisztázzunk egy dolgot. A Migos nem vett részt a verekedésben. Quavo, Offset és Takeoff is a háttérből figyelték a dolgokat, igaz utóbbi tag egy pillanatra feltűnt, de erről majd később.

Az eset Los Angelesben történt egy hotel előtt, ahol X az egyik barátjával várakozott. Elmondása alapján miközben kint ácsorogtak egyszercsak feltűnt neki, hogy leparkol három Chevrolet Suburban a közelben, ekkor pedig már tudta, hogy itt baj lesz. Mivel nem akart elmenekülni kinn maradt az utcán, és végignézte, ahogy az egyik kocsiból kiszáll, majd elkezd felé közelíteni egy férfi, aki Migos sleppjéhez tartozik. Mikor elég közel ért hozzá, azonnal állkapcson vágta X haverját, majd ráment X-re is. A Migos sleppjéből több ember is becsatlakozott a bunyóba, miközben az utcán lévő emberek kamerázni kezdték az történéseket (ezekből került ki egy a netre). Habár a felvételeken nem látszik, hogy többen mentek volna egyszerre X-nek, a rapper azt állítja, az egyik támadó lefogta őt, hogy utána mások elverhessék. Korábbi állítása, miszerint egy fegyver is előkerült nem igaz.

[vembed youtube=”W3PgHyQHJwQ” ]A verést X szerint Quavo és Offset is a közelben parkoló kocsikból nézte végig, a dulakodás végeztével pedig Takeoff is feltűnt a helyszínen, de őt a biztonsági őre megvédte X bosszúvágyától (ezért látszódott egy korábbi felvételen, hogy Takeoff gyors léptekkel caplat fel egy lépcsőn).

[twitter]https://twitter.com/IamAkademiks/status/930239708512313344[/twitter]
Az egész konfliktus amúgy azzal kezdődött, hogy Offset anno úgy ahogy bealázta X-et, mikor egy Insta Live során egy rajongó rákérdezett, hogy mit gondol arról, hogy Drake benyúlta X flowját egyik számán. X a tőle megszokott hévvel válaszolt Offsetnek, később pedig az egész Migosnak. A lenti videó alapján pedig a trió nem felejt.

[vembed youtube=”U84w9PwkcV8″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.