Kövess minket

Hiphop

Tom MacDonald 30 millió forintért vette meg Eminem egyik saját NFT beatjét, majd gyorsan meg is rappelte

Megosztva

Mint mi is írtunk róla, április 25-én nagyszabású online NFT aukciót tartott Eminem a Nifty Gateway nevezetű platformon, melynek keretein belül több, a detroiti rapper által készített egyedi zenei alap került kalapács alá számtalan más relikvia társaságában.

Az egyik ilyen, Stan’s Revenge munkacímen futó instru végül Em talán legismertebb kanadai rajongójához, a szintén zenész Tom MacDonaldhoz került egy igencsak jól időzített, utolsó pillanatban elküldött licitet követően.

A 32 éves MacDonald egészen pontosan 100 ezer dollárért, azaz hozzávetőlegesen 30 millió forintért jutott hozzá az ominózus beathez, és bár mindez pofonegyszerűnek hangzik így leírva, mégsem volt teljesen zökkenőmentes a vásárlás. MacDonaldnak ugyanis először a bankjával kellett kapcsolatba lépnie, hogy ezúttal a számláján lévő teljes összeghez hozzáférhessen, ne csak a korábban beállított, néhány tízezres napi keretét használhassa fel, amely, mint utólag kiderült, nem is lett volna elég a boldogsághoz. Akarom mondani, az alaphoz. Végül azt is fontos volt szem előtt tartania, hogy naponta legfeljebb tizenöt tranzakciót indíthatott a kártyájáról, ezért csak a legvégén szállt be a licitálásba, nehogy még idő előtt ellője ezeket nagy igyekezetében.

A terv végül tökéletesen bevált; MacDonald behúzta az instrut, majd szinte azon nyomban meg is rappelte azt. Most pénteken pedig már klip formájában látott napvilágot a kész trekk Dear Slim címen, Eminem Stan-jének egyfajta átdolgozásként. Íme:

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük