Kövess minket

Aztaa

Travis Scott után J Balvin is saját McDonald’s menüt kap

Megosztva

Forrás: The British Journal / J Balvin / McDonald’s

Amikor elkezdtek terjedni az arra vonatkozó pletykák, hogy Travis Scott a McDonald’s-szal kollaborál majd, egy cikkben gyűjtöttük össze a lehetséges opciókat, avagy azt, hogy mit is foglalhat majd magába kettejük közösködése. Ebben említettük, hogy a gyorsétteremlánc valószínűsíthetően több celebritással és A-kategóriás névvel fog partnerségre lépni a jövőben, ezzel egyfajta társulássorozatot elindítva.

Ez a minap szépen be is igazolódott: kiderült, hogy a következő alanyuk J Balvin, a reggaeton-császár lesz.

Az ő saját menüje a következő: egy uborka nélküli Big Mac közepes krumplival és ketchuppal és egy Oreós McFlurry, pont, ahogy kérni szokta. (Kis extra, hogy akik a McDonald’s applikációval rendelik a menüt, ingyen kapják majd mellé a jeges ínyencséget.) 

[vembed youtube=”5lA4NKK7MIM” ] „Gyerekkorom óta McDonald’s-rajongó vagyok.” – nyilatkozta Balvin a Hypebeastnek otthonából, Medellínből. „Amikor kicsi voltam, Kolumbiában nem volt McDonald’s, szóval amikor az Egyesült Államokba mentünk, az első dolgunk mindig az volt, hogy betértünk az egyik éttermükbe. Mindig szokásosan Big Macet, Oreós McFlurry-t és közepes krumplit kértem. Kisgyerek korom óta ugyanazt rendelem, mondjuk a Big Macet csakis uborka nélkül.”

„Amikor a McDonald’s felkeresett a kollaboráció kapcsán, rögtön igent mondtam, mivel szerves része volt a gyermekéveimnek. Nem mellesleg a McDonald’s a kultúránk része is. Ezen nőttem fel és büszke vagyok, hogy én lehetek az első latinó egy saját, exkluzív menüvel.” – zárt az énekes.

A reggaeton műfaj úttörője azt is kihangsúlyozta, hogy merchandise kiadása is része az összeborulásnak, erről valószínűleg csak később lesznek majd konkrét fotók és információk.

[twitter]https://twitter.com/McDonalds/status/1313174312623509506[/twitter]

[instagram]CF9wxCqHWx8[/instagram]

[twitter]https://twitter.com/JBALVIN/status/1313102664230633473[/twitter] 
A J Balvin Meal október 5-étől november 1-jéig lesz kapható, minden amerikai üzletben eltérő áron.

Balvin sajátos módon, egy igen komoly lánccal ünnepelte meg a kollaboráció debütálását, melyen a menüjének darabjai találhatóak, természetesen gyémántokkal és egyéb drágakövekkel gazdagon kirakva: 

[instagram]CF-qVwWHaB2[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés