Kövess minket

Film

Túltolta a szexuális zaklatást Pepe lö Pici karaktere, ezért vághatták ki a Space Jam folytatásából

Megosztva

Utólag kijelenthetjük, Lola Nyuszi még olcsón megúszta azzal, hogy a nyáron bemutatásra kerülő Space Jam 2 készítői – a pc jegyében – kissé átszabták a karakterét, mivel azt egyesek túlságosan dögösnek találták egy mesefigurához képest. Nem volt azonban ilyen szerencsés, Pepe lö Pici – az örökké szerelmes borz, aki azért nem lesz benne a filmben, mert a Bolondos Dallamok állandó szereplője erőszakosan közeledik kiválasztottjaihoz. A rajzfilmsorozatban a francia származású Pepe megállás nélkül üldözi szerelmeit Párizs szerte, sohasem hagyva nekik nyugtot, sőt, akaratuk ellenére még agyon is csókolgatja őket. Emiatt került aztán nemrég a New York Times újságírójának, Charles M. Blow-nak a célkeresztjébe. Blow a cikkében amellett érvel, hogy a borz normalizálta a nők elleni szexuális erőszakot a gyerekek szemében. Kijelentését sokan vitatták, köztük Pepe megalkotójának, Chuck Jones-nak a lánya is, Linda Jones, aki szerint Pepe karaktere a humorra épít, és az emberek tévesen mai szemmel néznek egy az ’50-es években megalkotott karaktert.

[vembed youtube=”elxunHZ-23k” ]Az írás megjelenését követően nem sokkal később a film rendezője, Malcolm D. Lee nyilvánosságra hozta, hogy Pepe nem lesz látható a folytatásban, annak ellenére, hogy eredetileg több jelenetben is szerepelt volna, rá jellemző módon random csókolgatva egy nőt, hogy utána LeBron James magyarázza el neki, hogy ez nem helyes. Lee elmondta, ezeket a részeket kivágták a filmből, ám azt határozottan cáfolta, hogy ennek bármiféle köze lenne a Pepét ért friss vádakhoz.

Pepe lö Pici egyébként az 1996-ban bemutatott, Space Jam – Zűr az Űrben című moziban még kosarazott az akkori főszereplő, Michael Jordan oldalán a Monstars csapata ellen. Egyelőre úgy fest, LeBron James-nek viszont már nélküle kell boldogulnia.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük