Kövess minket

Hiphop

Tupac felismerte gyilkosát – állítják egy új dokumentumfilmben

Na de ki volt az?

Megosztva

Forrás:

Tupac Shakur tudta, hogy ki lőtte le, de a gyilkost még sem találták mert, a Las Vegas-i rendőrkapitányság nem akarta megfejteni a rejtélyt. Ezt nem mi, hanem egy friss dokumentumfilm állítja, mely szeptember 10-én kerül levetítésre az amerikai Oxygen nevű csatornán.

A 2 órás különkiadás nem az első, és valószínűleg nem is az utolsó, mely 2Pac halálát taglalja, de hát amíg lesznek olyan emberek, akik állítják, hogy az ükapjuk postásának szomszédja látta a gyilkos árnyékát, addig nem is lesz kevesebb teória, és mendemonda. A műsor ironikus módon a „Snapped: Notorious” nevű dokusorozat részeként kerül bemutatásra, és többek között közeli barátokkal, és rapperekkel (Danny Boy, Yo-Yo, DJ Mister Cee), Pac első menedzserével (Leila Steinberg), valamint zenei újságírókkal készített interjúkat tartalmaz majd. 

A filmben állítólag beszélnek arról is, hogy Pac egyik ujját is lelőtték a végzetes éjszakán, valamint hogy bólogatott a halálos ágyán arra a kérdésre, hogy tudja-e ki lőtte le. A dokuhoz tartozó trailert is szívesen ideraknánk, de sajnos Amerikán kívül nem nézhető. 

(TMZ)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés