Kövess minket

Elektronikus

Új albummal jön ki a Metronomy

Az angol elektronikus banda, a Metronomy, július elsején dobja piacra új lemezét, mely a Summer 08 címet kapta. Joseph Mount, a banda egyik tagja, a BBC Radio 1-nek adott interjújában elmondta, hogy egy rendkívül szórakoztató albumot állítottak össze.

Megosztva

A formáció a hamarosan boltokba kerülő albumról már ízelítőt is adott. Az Old Skool-nak köszönhetően egy házibuli közepébe csöppenünk, ahol van étel, ital, tánc és persze eufória is.

[vembed youtube=”7CiVF7LjKU8″ ]

A klipet Dawn Shadforth rendezte.

A Summer 08 tracklistje:

1. Back Together
2. Miami Logic
3. Old Skool
4. 16 Beat
5. Hang Me Out To Dry (ft. Robyn)
6. Mick Slow
7. My House
8. Night Owl
9. Love’s Not an Obstacle
10. Summer Jam

[vembed youtube=”riEBi8BJ9Tw” ]

A Metronomy, elektronikus bandát, 1999-ben alapította Joseph Mount. Rajta kívül a formációt erősíti még Anna Prior (dob), Oscar Cash (gitár) és Olugbenga Adelekan (basszusgitár). A banda utolsó albuma a Love Letters volt, melyet még 2014-ben adtak ki. Több EP-jük is született, valamint számos slágerrel büszkélkedhetnek. Készítettek remixeket olyan előadóktól, mint például a Gorillaz, Franz Ferdinand, Klaxons, Goldfrapp, Kate Nash, Lady Gaga vagy Lykke Li.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés