Zene
Új albumot dob le Jorja Smith a Szigetes fellépése után
Új albummal tér vissza az egyik legmeghatározóbb brit R&B-előadó, Jorja Smith. Az énekesnő bejelentette, hogy harmadik stúdióalbuma, a What Are The Odds augusztus 21-én jelenik meg saját kiadója, a FAMM gondozásában.
A 12 dalból álló lemez első ízelítőjeként megérkezett az Alive című kislemez is, amelyen a nigériai Wizkid működik közre. A dalhoz készült videóklip egy forró párizsi éjszakán követi végig a két előadót. Az album másik vendégszereplője a brit grime-rapper Devlin lesz, aki a This City című számban tűnik fel, amely saját, 2010-es London City című dalának újragondolt változata.
A teljes albumot Jorja Smith régi alkotótársa, P2J producer jegyzi. A páros állítólag közvetlenül a 2023-as Little Things sikere után kezdett el egy táncosabb hangzású lemezen gondolkodni, így a What Are The Odds várhatóan új zenei irányt mutat majd az énekesnőtől.
A brit sztár legutóbb 2023-ban adott ki nagylemezt Falling or Flying címmel, amelyet a kritikusok is kedvezően fogadtak. Azóta több projektben is részt vett: dalt készített Riz Ahmed Prime Video-sorozatához, a Bait-hez, fellépett a Saturday Night Live UK első évadában, valamint idén ünnepelte áttörést hozó slágere, a Blue Lights megjelenésének tizedik évfordulóját.
Jorja amúgy Budapesten is fellép idén, augusztus 15-én a Sziget fesztivál nagyszínpadán ad koncertet.