Új hazai rap előadók, akik a jövőt képviselik

Forrás:

Slow Village, Sör És Fű, Makaronin, Mulató Aztékok, Gazsi Rap Show, Oriza, Robotdeck, Bankos, ELEVATED – egytől egyig olyan csapatok és zenészek itthon, akik miatt még érdemes hazai rap -és trap zenét hallgatni. Kik első kiadványaikat piacra dobva, kik hosszú évek óta a színfalak mögött izgalmas projekteken dolgozva teszik jobbá az elsőre silánynak látszó belföldi szcénát. Azt a netes közeget, ami jelentősen felpezsdült, (lásd: Avant Gang) és sokkal több potenciális előadót rejteget, mint gondolnánk. Éppen ezért mélyebbre ástunk, és a még-még periférián elhelyezkedő, szárnyaikat bontogató, nemrég berobbant arcok közül választottunk ki hármat, (pontosabban ötöt) bemutatva őket eddigi munkásságukon és különleges stílusukon keresztül.

XXXTENTACION, Lil Pump, Chance The Rapper és Lil Uzi Vert példája igazolja, hogy a Soundcloud virtuális kifutópályaként az egyik legideálisabb platform a végtelen szárnyaláshoz és a határtalan sikerhez, ami mára őket övezi. Sok igényes és ígéretes produkciót veszthetünk szem elől a felkapott alkotások tucatjai miatt, mégis ez a felület a legmegfelelőbb annak az újvonalas zenének az érvényesüléséhez, amit cikkünk szereplői kreálnak. A Soundcloud mára a feltörekvő -olykor trash- trapperek gyűjtőhelye lett, ezért az oldal berkein belül kialakulhatott egy olyan érdeklődő közönség, ami jóval nyitottabb a kísérletezőbb, adott esetben kevésbé profi produktumok iránt, így szóban forgó embereink is célzottabban képesek eljuttatni saját szerzeményeiket a haladóbb felfogású publikum felé.

BABA AZIZ

Forrás:

Baba Aziz a saját vezetésű, többek között Siagát és EU Cannibalt magába foglaló Kilocon kiadóval és az experimental határait súroló, trapes, izgalmas és kiforrott HIGH LOVE projekttel a háta mögött új vizekre evezve egy eddig ismeretlen arcát mutatta meg az új művésznév alatt. Ezzel a váltással pedig egy kevésbé könnyen behatárolható, mégis jóval érdekesebb karaktert és jelenséget teremtett meg. A megfogalmazott üzenet egyszerre fricska a nagybetűs magyar “rap biznisz” komolykodó, melldöngető bohócaira nézve, ezzel együtt üdítően hat, bájosan egyszerűen önkifejező, nem mellesleg nagyon megkapó is: Aziz munkáit a sokak által feltételezett paródia/poén kategóriától eltekintve pedig ezerszer könnyebb komolyan venni, mint az izzadtságszagú, tömegtermelt magyar produkciókat.

Az előadó a következőképpen vélekedik a hazai popzene helyzetéről:
[highlight]“Nem vagyok nagy szakértő, de úgy látom, hogy kulturális buborékban van Magyarország: kívülről nehezen jönnek behatások részben nyelvtudás hiánya, részben pénzhiány miatt. És ebben a buborékban tudnak virágozni ezek a magukat ismétlő külföldi trendeket nem követő produkciók.”[/highlight]

Aziz sikeresen kívül helyezve magát ezen a légüregen olyan hangzást alakított ki, ami a tengerentúlon már túljáratottnak tűnhet, hazánkban viszont olyan szokatlan, mint a politikai korrektség. Éppen ezért sok szkeptikus hallgató nem is igazán tudja hova tenni a létrehozott zenei terméket. A tévhiteket tisztázva így nyilatkozik:

“Teljesen komolyan csinálom a magam szórakoztatására. Mindenben van irónia. Lehet rajta nevetni, meg sírni is. (…) Itthon túl okos szövegeket próbálnak írni, de én meg a trasht szeretem.”
Hát, mi inkább sírunk. Örömünkben sírunk, hiszen bekerült a magyar zenei vérkeringésbe egy olyan képzett, tehetséges huszonéves, aki szarva a szabályokra és a magyarországi hallgatóság egy részének kirekesztő magatartására, bezárkózására, és az újtól való fóbiájára azt csinálja amit szeret. És sír sok más vájtfülű fiatal is, akik könnyen azonosulni tudnak ezzel, és mindennemű ósulit visszasírós szájtépés nélkül képesek élvezni azt a muzikális fúziót, ami kitudja, még hova tart és hova fejlődik tovább. Épp ezért komoly hallgatói érettség kell Aziz számainak befogadásához, amiket ugyan nem szükséges véresen komolyan vennünk (“squadommal mindig jot adunk pussy so good ez a jelmondatunk”) de mégsem szabad egyszerű viccként tekintenünk rájuk.

Az eddigi életmű éppúgy tartalmaz szexiző, angyalian szem -és bugyinedvesítő, igazi Drake-i dramaturgiával operáló, mélabús R&B remekműveket (Tiltsál Föl / Szerda) mint profin kidolgozott, hibátlanul működő turn up slágereket bárminemű mellényúlás nélkül (Lány, Nyár, ATM / Több pénz / Nem Számolom a Pénzem). Minderre sok esetben olyan homemade, seapunk jegyekkel díszített trash-vizuálokkal erősít rá, hogy azt a lelkes, internet legmélyebb bugyraiban Zámbó Jimmy lyrics videókat és gifeket szerkesztő (shotout 2 Böbe Új Mozgó KÉPEI) nyugdíjas nénik is megirigyelnék.

Aziz zenéje kivétel nélkül felvonultatja az R&B zsánerének összes toposzát az érzelmes telefonhívástól kezdve, a fülledt, nyálas hangulaton át a bébi kifejezés gyakori használatáig a pénz-lányok körforgásában, amik bizony igenis „fontos dolgok és beszélni kell róluk„. Minden részlet hibátlanul stimmel, az embernek pedig jogosan lehet olyan érzése, mintha egy PARTYNEXTDOOR, vagy Roy Woods dalt hallgatna magyarra fordítva, annak minden kellemesen bugyutácska stílusjegyével együtt. Habár Aziz állítása szerint az emberek nagy része nem fogja hallgatni a lemezed, hacsak nem vagy híres, ennek ellenére bátran fellélegezhetünk: Baba Aziz mixtape coming soon.

GYORSKÉRDÉSEK:

James Blake vagy Frank Ocean?

Baba Aziz: James Blake.

Nothing Was The Same vagy Take Care?

Baba Aziz: Nem tudok választani.

Ki a legforróbb: Palvin Barbi, Ármin Major, vagy Baba Aziz?

Baba Aziz: Ármin Major.

REST CASTE

Forrás:

Egzisztenciális problémák, egy átlagos tinédzser mindennapi frusztrációi, az impulzusok hiánya, pozitív és negatív élettapasztalatok – ezek adják eszmei alapját annak az ügyes és frissen ható zenének, amit a kreatív kollektívaként aposztrofált, baráti társaságból alakult Rest Caste megalkot.

Két frissen megjelent EP-jük bőven tartogat meglepetéseket, rövidségük ellenére pedig árnyalt képet adnak arról, mit is várhatunk a 2012 óta formálódó csapattól. Mindkettő kiadvány között felfedezhető a szerves egyezés, de könnyen külön tudjuk választani őket, mint egy lírikusabb és egy melodikusabb kiadvány. A zaklatott, depresszív és rideg Duffy élete mellett akad itt House of the Rising Sun sample-lel falakat döntögető, fülbemászó trap sláger (Nem elég) könnyed, dallamos cloud rap (Nevetünk) és a tagok számára legmeghatározóbb, emlékezetes első kislemez, a 3 hónapja debütált, deathonme.exe hibátlan alapjával megkoronázott Ingyen Gucci. Ezen dalokban egyaránt érvényesül a mindent belengő sötét atmoszféra nyomasztó érzése, és a könnyedebb témák üdítő elegyítése, kölcsönös kritikai szemlélettel és maximalizmussal megteremtve, állandó törekvéssel a sémák nélküliségre.

És itt jön be a képbe az egyik tag, lvl.6lone által hangsúlyozott Yung Lean-hatás, ami sok mindent alapjaiban megváltoztatott. Jonatan Leandoer Håstad 2013/2014-es virális, internet ihlette, szomorkás dalai amolyan filterként kerültek rá az addigi zeneiparra, ezzel új kapukat nyitva és előtérbe helyezve az érzelmességet egy új, átélhetőbb, gyermekibb, de kevésbé pátoszos módon, mint azelőtt. Az említett műfajteremtő, korszakalkotó jelenség nélkül talán a Rest Caste tagjai sem úgy rappelnének az emóciókról ahogy éppen teszik: okosan, nyíltan, bátor és amatőr módon.

Az idő múlásával az otthon összetákolt mikrofonból szépen egy első digitális kiadvány lett, ami mindenképpen fontos mérföldkőnek számít. A közeljövő pedig egy egységes Rest Caste mixtape-et tartogat, új irányvonalat követve, mind a hangzás, mind az alapok terén. Rengeteg változtatás, gyakorlás és munka után egésszé formálódott az a zene, aminek egészen idáig kristályosodnia kellett ahhoz, hogy nagyobb közönség is megismerhesse, és azt gondolom, nem lehet okunk panaszra. Az első lépcsőfokokról visszatekintve végigkövethető, hogy jutunk el Curtistől kezdve, Nason át Yung Leanig, hogy csökken a félresikerült felvételek száma 700-ról alig 100-ra. Vagyis hogyan mutatja meg magát a hazai Soundcloud-palettán három ambiciózus és frusztrált fiatal egy vidéki iparvárosból, akik technikás, előremutató cuccokon munkálkodnak, mindezt nagyon emberközelien tálalva. Egyaránt érezhetjük velük magunkat a fellegekben, bárányfelhők közt lebegve, és egy kísérteties, hátborzongató kastélyban. Egy biztos, és ebben rejlik deathonme.exe, Ren Trace és lvl.6lone szerethetősége: hiába fagyunk meg és rettegünk ebben a kastélyban, semmi pénzért nem akarunk távozni onnan.

GYORSKÉRDÉSEK:

Yeezus vagy My Beautiful Dark Twisted Fantasy?

deathonme.exe: Yeezus.

Chidori vagy Rasengan?

deathonme.exe: Rasengan.

Legjobb Tarantino film?

deathonme.exe: A Ponyvaregény és a Kutyaszorítóban egy szinten van.

Dragon Ball vagy Bolondos Dallamok?

lvl.6lone: Nem tudok dönteni, de a saját rajzfilmem ezeknél is jobb lesz.

Legfontosabb fashion influencer?

lvl.6lone: A$AP Rocky és A$AP Nast.

Legjobb új előadó?

lvl.6lone: Lil Xan.

To Pimp A Butterfly vagy DAMN?

Ren Trace: DAMN.

Első hiphop zenei élmény?

Ren Trace: Úgy 12 évvel ezelőtt 50 Cent zenéi nagyon bejöttek.


Kedvenc Star Wars film?

Ren Trace: A Sith-ek Bosszúja. Gyerekkoromban nagyon imádtam, így talán ehhez kötődök a legjobban.

DRILLADELTORO

Forrás:

Magyarországon a Makaronin óta nagyon keveset hallhatjuk a drilles, déli trapes hangzást, de a DDT néven producerként is munkálkodó Drilladeltoro olyat kínál, ami remekül felidézi bennünk ezt az alig érvényesülő stílust hazánkban.

A szemtelen trap zenét sokféle kísérletezés előzte meg több műfajban, a küldetés pedig zsánertől függetlenül mindig nemes egyszerűséggel ugyanaz maradt: rongyrázástól mentes, őszinte önkifejezés. Két egyértelmű példát említve a $UICIDEBOY$ Ruby Da Cherry-je és Ghostmane is metál bandákban kezdték anno a karrierépítést, pont, ahogy Drilla is, olyan formációk tagjaként, mint a Just Before His Crucifixion, Atlantis Lies In Nemesis, vagy a Lotophages. Habár az utóbbi vonal sem halt ki teljesen, a rap mellett Drilladeltoro kiemelte aktív reggea jelenlétét a SunZecta tagjaként.

Visszakanyarodva a fő témánkhoz: mint beatmaker 2012 óta tevékenykedik, és már 2013 óta csak és kizárólag trap és reggea központú zenét készít. A produceri tevékenység velejárójaként alakult ki az mc-zés, ma pedig már Rorschach Raw, Juvy, Bankos és a 2018-tól Feri nélkül továbbmenő SÉF-ből ismeretes Laca és Imi oldalán a Skip Gang tagja.

Az eddig két részt megélt, tetralógiának szánt Drillúzió-sorozat egy kisebb lélegzetvételű, 7 számos, ugyanakkor sok közreműködős 2.5. résszel folytatódik majd tovább, zárva a kört a 2018 nyarára tervezett befejező epizóddal. A gyengébb első kiadvány utáni második projekt nem szűkölködik jól összerakott bangerökben, a további király single-ökhöz (Bocsi / E.Ö.N.) hasonlóan sosem akar túl sokat mondani, ha pedig igen, akkor azt is nagyon szemérmetlenül és nyersen teszi. Ez könnyen magyarázható az előadó ars poeticájával, miszerint „a melódiák és a groove-ok mindig fontosabbak, mint a mondanivaló, vagy az öncélú szétrappelése valaminek.„

A bekábult, fesztelen trackek (Lustaszex / Rólam) ugyanúgy elférnek a masszív, ütősebb dalok mellett (Bobafett / Taníts) amikben Drilladeltoro sokszor Future-t és Chief Keefet idéző ügyességel játszadozik az autotune-nal. A hasonlat sem volt véletlen, erősen érezhető az előadó által kiemelt Freebandz Gang és a Glory Boys inspirációja a vokálok és az alapok terén egyaránt, amelyeknek felépítése és dallamvilága Young Chop, Zaytoven, Cardo Drug$, Southside, vagy DP Beats-et idézi, de lényegében az utóbbiakból építkező, mégis egyedien megszólaltatott, profi, egyéni hangzásvilág dominál. Egy ütős, precízen kimunkált beat képes elvinni a hátán egy középszerű produkciót, Drilla esetében pedig pont a hibátlan, szinti-orientált, saját gitárfelvételekből (Taníts / Lustaszex) mintázott alapzenék képezik a gerincét a szabadszájú, laza trap remekműveknek.

GYORSKÉRDÉSEK:

Chief Keef vagy Fredo Santana?

Drilladeltoro: Sosa inkább, bár az Ain’t No Money Like Trap Money elég erős, de Chief Keef kiforrottabb művészetet nyom.

Mi volt az első drill szám, amit hallottál?

Drilladeltoro: Lil Bibby Ft. King Louie – How We Move.

Milyen hangszeren játszol?

Drilladeltoro: Zenekarban basszusgitár, amúgy midibillentyű.