Kövess minket

Film

Újabb sztárszínésszel erősít a Trónok harca a hetedik évadban

Ian McShane (fájdalmasan kevés) szereplése után újabb nagy nevet castingolt a sorozat: Jim Broadbent csatlakozik a stábhoz a 7. évadban.

Megosztva


A készítők egyelőre csak annyit árultak el, hogy fontos szerepet fog játszani, de hogy kit, arról még csak semmitmondó találgatások vannak.

Az Oscar-díjas színész korábban olyan filmekben bizonyította már, milyen sokszínű karaktereket tud eljátszani, mint például a Felhőatlasz, ahol több különböző szerepben is feltűnt, legutóbb pedig a Háború és béke BBC-s minisorozatában láthattuk, ahol szintén kiemelkedő alakítást nyújtott. 67 éves brit színész Oscar-díját az Iris című filmben nyújtott alakításáért kapta 2002-ben.

A Harry Potter-filmekben is szerepelt mint Horatius Lumpsluck, de nem ő az egyetlen, aki összeköti Roxfort és Westeros világát: Natalia Tena például a Potter-szériában Tonks-ot alakította, a Trónok harcában pedig ő Osha, vagy ott van David Bradley, azaz Walder Frey, aki nem véletlenül volt olyan ismerős, hiszen a Roxfort mogorva gondnokát, Fricset is ő játszotta. Mance Rayder – Ciarán Hinds – egy kisebb mellékszerepet, Aberfoth Dumledore-t alakította a Harry Potterben. 

A Trónok harca hetedik évadát télen forgatják majd Észak-Írországban, Spanyolországban és Izlandon, a hétrészes évadot pedig 2017 nyarán kezdi sugározni az HBO-csatorna.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés