Kövess minket

Hiphop

Újra spanság van Essemm és a BSW között

Nincs már semmi baj-baj-baj.

Megosztva

Forrás:

Amilyen gyorsan kezdődött, olyan gyorsan véget is ért a mosolyszünet Essemm és a BSW csapata között, szóval mindenki megnyugodhat, elvonultak a viharfelhők Nyugat-Magyarország felett, a srácok ismét jóban vannak egymással. A balhé egyébként múlt héten robbant, miután Essemm ledobta a Nem akarok olyan lenni című diss trekket, melyben – többek között – „habiszti pénzes elszállt proliknak” titulálta az egykor BeerSeeWalk néven futó duót, akikkel amúgy többször dolgoztak együtt, sőt, a BSW anno egy számmal lepte meg Essemmet a huszonhetedik szülinapján, barátságuk jeléül.

Az utóbbi pár évben viszont elmaradtak a közös zenék, elmaradtak a közös fotók. Tegnap azonban Essemm az Insta sztorijában, Matyi aka Meklód aka Mettyú oldalán látható, amint egymásba karolva, dupla wéket mutatva pózolnak a következő szöveg kíséretében, idézzük:

„Tudni kell megbeszélni a dolgokat. Így tettünk mi is. Nem nagy szám, de inkább ez, mint az ellenségeskedés. 10 év az 10 év.”

A posztból az is kiderül, hogy Essemmet nem a BSW mostanában megjelent számai idegelték fel, neki emberileg volt problémája a régebben még a saját csóróságán poénkodó csapattal.

„Nem érdekel, ki mit csinál zeneileg, nekem ahhoz semmi közöm, csak az emberi oldalak legyenek rendben, ebben a többi nem számít.”

Az igazi „Tarantinós” fordulat pedig az lenne, ha a békülésüket egy közös trekkel ünnepelnék meg a felek.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés