Kövess minket

Hiphop

Utcát neveztek el egy tavaly elhunyt emszíről New Yorkban

Pumpkinhead neve megmarad az utókor számára is!

Megosztva


Nálunk kevesen ismerik a Robert Diaz nevet, de azzal sem vagyunk könnyebb helyzetben, ha a művésznevét, Pumkinhead-et említjük. A rapper még tavaly júniusban halálozott el, 39 évesen, és ma már az Ő nevét viseli az egyik kis utca Brooklynban!

Pumkinhead leginkább „battle emszíként” volt ismert New York hip hop klubjaiban, de 2005-ben kiadott „Orange Moon Over Brooklyn” című lemeze hatalmas sikert ért el akkoriban. Halála után fél évvel a város polgármesterének, Bill de Blasio közbenjárásának is köszönhetően szűkebb pátriárkájában utcát neveztek el róla!

Azoknak említjük meg, akik netán ismerősek Brooklynban, hogy az eddigi Degraw Street-et nevezték át Robert PH Diaz Way-nek Pumpkinhead után, melyet a helyi közösség kitörő örömmel fogadott. A lakók, a rapper ismerősei és a rajongói is kiemelték, hogy a névadással nem csak barátjuk előtt tisztelgett a város, hanem tulajdonképpen a hiphop kultúra előtt is. Nyomatékosítva azt, hogy ennek a stílusnak a képviselői között is vannak rendes, tiszteletre méltó emberek, akik példaképek is lehetnek. Pár évtizeddel ezelőtt ez valószínűleg elképzelhetetlen lett volna.

Pumpkinhead nem csak a városban volt elismert emszí. Kitűnő kapcsolatot ápolt a „szakma” nagyjaival, mint például Talib Kwali-val és Pharoahe Monch-al is. Mindketten megemlékeztek róla halálakor is.

Érdekesség, hogy a múlt hónapban, Bronxban neveztek el egy utcát Hip Hop Waynek, elismerve a környéken született, és alkotó művészek munkáját, életművét.

Nem tudjuk Ti, hogyan gondoljátok, de szerintünk ez egy igazán „real” dolog volt a várostól!

[vembed youtube=”H3a_7EQOQeU” ]

(XXLmag.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés