Kövess minket

Aztaa

Vádat emeltek a biciklisre lövődöző bunkó sofőr ellen

Na nem a bunkósága miatt.

Megosztva

Forrás:

Vádat emelt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség kedden egy sofőr ellen, aki tavaly novemberben gáz-riasztó fegyverrel rálőtt egy kerékpárosra Budapesten – közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, az autót vezető 21 éves férfi erősen ittas utasával a lehúzott ablakon keresztül hangosan szidalmazott egy biciklist, amikor a VII. kerületi Izabella utcában elhaladtak mellette. Amikor a forgalmi okokból megálló autót beérte a biciklis, számon kérte rajtuk korábbi viselkedésüket, mire hangos szóváltás alakult ki közöttük.

A vádlott mellett ülő férfi kiszállt a kocsiból, a vádlott pedig a kesztyűtartóból elővett gáz-riasztó fegyverrel a nyitott ajtón keresztül, körülbelül másfél méter távolságból a kerékpáros felé lőtt, miközben azzal fenyegetőzött, hogy a következő lövéssel a fejét fogja eltalálni. Utasa ekkor visszaült az autóba, majd elhajtottak a helyszínről.

A férfi ellen a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség fegyveresen elkövetett garázdaság miatt nyújtott be vádiratot – olvasható a közleményben.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés