Kövess minket

Aztaa

Valaki rekordáron vett magának egy T. rex csontvázat

A 188 csontból álló dínó a Stan nevet kapta, de nem azért mert Eminem fan.

Megosztva

Rekordáron, 31,8 millió dollárért (9,7 milliárd forintért) árverezték el a világ egyik legteljesebb Tyrannosaurus rex vázát a Christie’s aukciósház New York-i árverésén. Az óriásragadozó maradványainak becsült árát a szakértők 6-8 millió dollár (1,8-2,4 milliárd forint) között határozták meg. Az árverésen a kínált ár kevesebb mint két perc alatt elérte a 9 millió dollárt, majd csaknem negyed óra kellett ahhoz, hogy a három versenyben lévő gyűjtő közül kikerüljön a végső, névtelenséget kérő tulajdonos, aki 27,5 millió dollárt kínált a csontvázért. Az ehhez adódó egyéb díjakkal és jutalékokkal lett a teljes ár 31,8 millió dollár.

A most eladott példány jóval túlszárnyalta az eddigi rekordtartót: a Sue néven számon tartott másik T-rexet 1997-ben 8,4 millió dollárért vásárolta meg a Sotheby’s aukcióján a chicagói Field Természettudományi Múzeum.

A 67 millió éves, közel négy méter magas, 12 méter hosszú példány a Stan nevet kapta, de nem azért mert akkora Eminem fan, hanem mert Stan Sacrison, amatőr paleontológus talált rá, még 1987-ben. Stan az egyik legegységesebben fennmaradt T-rex csontváz, 188 csontból áll, és a szakértők szerint hímnemű lehetett. A koponyájának sérülései alapján arra lehet következtetni, hogy más T-rexekkel is összerúghatta a port, az állat olyan 20 évesen halt meg.

Több egyetem paleontológusa is reményét fejezte ki, hogy a névtelen vevő nem a magángyűjteményében állítja ki a csontvázat, bár az is nagy flex lenne, hanem a publikum számára is megtekinthetővé teszi majd.

(MTI, VICE)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés