Kövess minket

Gasztro

Valóra vált sokak álma: megnyitott Európa első sörszökőkútja

Lépjünk túl a Trevi-kúton vagy a híres Trafalgar Squeren, a szlovéniai Zalec ettől sokkal izgalmasabb attrakcióval várja látogatóit.

Megosztva

[pinterest]232920611951201549[/pinterest]
A szlovéniai Zalec városában megnyitották Európa első sörszökőkútját, a a Zöld Aranyat. A nem éppen olcsó beruházással – 350 000 euró – a város polgármesterének az volt a célja, hogy fellendítse a komlóültetvényeiről ismert kis szlovén település turizmusát. Az ötletet pedig néhány évvel ezelőtt a helyi vállalkozók vetették fel.

A polgármester, Janko Kos a helyi médiumoknak elmondta, hogy „nem ingyen sörről van szó, amelyből kényük kedvükre fogyaszthatnak az idelátogatók, hanem hat euróért mindenki kap egy mikrochippel ellátott poharat, amelybe öt különböző csapból egy-egy deci sört csapolhat magának.” A polgármester a megnyitón azt is elmondta, hogy „nem az a cél, hogy az emberek berúgjanak, a kulturált sörfogyasztást szeretnénk népszerűsíteni.”

Az önkormányzati képviselők egy része korábban megpróbálta ugyan leszavaztatni a projektet, mondván, hogy a polgármester elherdálja a pénzt, de nem jártak sikerrel. A városka polgármestere kitartott elképzelése mellett, miszerint a turisták a jövőben özönleni fognak a különleges látványossághoz.

A szökőkút építésére 170 ezer eurót (52,8 millió forintot) költött az önkormányzat, de ennél többet, 180 ezer eurót (57,7 millió forint) magánadományokból gyűjtöttek össze. A polgármester szerint még soha nem volt ekkora támogatottsága egyetlen projektnek sem a városban: a kivitelezést 95 vállalat és 58 magánszemély támogatta.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés