Kövess minket

Aztaa

Van egy iskola Amerikában, ahol nem intőt, hanem pénzbüntetést kapnak a diákok, ha késnek az óráról

Nem is késik senki.

Megosztva

Forrás:

Gimis filmek rendszeresen visszatérő jelenete, hogy főszeplőnk az igazgatói irodában ül, és hallgatja, ahogy a fejéhez vágják mennyire nem jó diák, hisz verekszik (miközben csak magát védte), vagy nem jár be az órákra, esetleg túl sokat késik. Utóbbira a fejmosás helyett egy sokkal radikálisabb módszert vezettek be nemrég az amerikai Utah állam egyik iskolájában.

Stansbury Park középiskola diákjai az első késés alkalmával még megússzák egy figyelmeztetéssel, de a második elalvás után már fizetniük kell, ráadásul szó szerint, 3 dollárt. Ezek után minden további késés 5 dollárba fáj. Az így befolyt pénzt természetesen nem zsebre rakják a tanárok, hanem egy alapba megy, amit később a diákokra fordítanak.

Több szülő felháborodott az iskola lépésén, de Gailynn Warr, iskolaigazgató azt nyilatkozta az AOL-nek, hogy ő örülne a legjobban, ha nem jönne be ebből plusz pénz. “Csak azt akarjuk, hogy bent legyenek az órákon” – mondta. Egyelőre amúgy bejött az új szabály, hisz még senkinek se kellett fizetnie, és a folyosók is meglepően üresek, becsöngetés után.

(AOL)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.