Kövess minket

Hiphop

Van egy pár nagyon fontos kérdésem NewAge Jerkboy új klipjével kapcsolatban

De nembiztos, hogy a válaszokat is tudni akarom.

Megosztva

Forrás: Youtube

Teljesen igaza volt A-Traknek, mikor egy tavaly nyári interjúban azt mondta, manapság kétfajta rapper és úgy általában zenész típusnak megy jól a szekér. Egyik oldalon ott vannak a Young Thug-féle, totálisan fura alakok, akik inkább hasonlítanak egy rajzfilmfigurára, mint igazi emberre. Míg a spektrum másik végén a J Cole típusú sztárok vannak, akik annyira átlagosak, hogy már fáj, de pont ezért hatalmas a rajongótáboruk, mivel a közönség úgy érzi, „egy közülük”.

Egyik kategóriába sem egyszerű bekerülni, hisz a sikert osztogató pultnál már így is nagyon sokan állnak sorba. Az extrém csoport friss tagjainak mégis egy hajszálnyit nehezebb a dolguk, hisz még az előttük érkezők kinézetét is meg kell ugorniuk, ami 2017-ben nem könnyű feladat. Egy floridai rapper, NewAge Jerkboy most mégis megpróbálta.

Ha még nem hallottad volna ezt a nevet, ne lepődj meg, NewAge eddig Young Thug / Famous Dex hibridként próbált felkerülni a slágerlistákra, olyan senkit nem érdeklő számaival, mint a Purple In My Cup, vagy az I’m the Man. Habár ő maga tagadja, hogy Thug stílusát lopná, és inkább Jimi Hendrixet tartja példaképének, a hasonlóság egyértelmű, azzal az apró különbséggel, hogy Thug tehetséges is. A kopizás nem is volt kifizetődő, NewAge közösségi oldalainak követettsége egy 14 éves maglódi soundcloud rapperével azonos, így muszáj volt valami nagyot robbantani.

És itt jön a képbe NewAge új videója, a „MARRIED TO THE GAME”, mely még csak előző hét vasárnap lett megosztva, de máris elérte az arany mém szintet, és nem kell sokat várni a platináig sem. A klipben a rapper egy folyton lecsúszó esküvői ruhában látható, kezében játékfegyverek, körülötte leánykoszorú. 

De felmerül a kérdés:

Miért kell leszopnia a fegyvercsövet?

[gif]https://media.giphy.com/media/l378b3lSuuaPpyxsk/giphy.gif[/gif]

Miért van rajta egy testszínű csizma, mikor esküvőre készül, és ahhoz nem illik?

Forrás: Youtube

Miért nem szólt senki a haverjának, hogy a fehérbor nem olyan drága, mint Henny, tehát senkit sem érdekel, hogy kiönti?

[gif]https://media.giphy.com/media/3ov9jR8ym1x0u4Pj9u/giphy.gif[/gif]

Miért egész cuki a baloldali lány?

Forrás: Youtube

Miféle „game”-hez ment feleségül? Mert hogy nem ugyanahhoz, amihez Future az biztos.

[gif]https://media.giphy.com/media/2H67VmB5UEBmU/giphy.gif[/gif]

[vembed youtube=”bVVO376e7pA” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés