Kövess minket

Hiphop

Van hozzá számlista, elkészült a borító, sőt még egy trailert is forgattak, már csak az új Method Man lemez várat magára

De nem sokáig.

Megosztva

Forrás:

Három év után ismét lemerészkedett földalatti laboratóriumába a rap-biznisz egyik legmenőbb orgánumával rendelkező előadója, Method Man. A 47 éves Wu-Tang tag elkészítette ugyanis a 2015-ben kiadott szólólemezének, a The Meth Lab-nek a folytatását, ami a The Meth Lab II : The Lithium címen fut. Bár a cumóra még várnunk kell – hivatalos megjelenés november tizenharmadikán – Meth szinte minden lényeges információt megosztott tegnap Facebookon a projekttel kapcsolatban.

[fbpost]https://www.facebook.com/methodman/photos/a.974088395963218/2009762105729170/[/fbpost]
Megmutatta a hivatalos borítót, közzétette a számlistát, sőt, amolyan slusszpoénként még egy másfélperces trailert is kidobott, ami akár egy akció-thrillernek is beillene pár rendőrrel, sok vérrel, na meg egy halott hangmérnökkel a főszerepben.

[vembed youtube=”UyAdvm0LNcE” ]A lemezen, az intróval és outróval együtt (skiteket nem számítva) 17 trekk kapott helyet, a New York-i veterán jó szokása szerint ezúttal is több vendég emszít hívott be: Snoop Dogg, Raekwon, N.O.R.E., illetve Redman neve is ott figyel a közreműködők között.

Kicsivel korábban, a múlt hónap végén kaptunk némi ízelítőt az albumról egy klip formájában, amit a Grand Prix című számhoz forgattak. Ez azon kevés zenék egyike, melyben egyedül nyomul Meth.

[vembed youtube=”9XZ2zwDJ5-s” ]A The Meth Lab volt egyébként Method Man ötödik szólólemeze karrierje során, majd’ két évig dolgozott rajta anno. Az emberek emlékezetében mégis erősen közepes anyagként maradt meg, reméljük a második rész hozza a megszokott magas szintet.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés