Kövess minket

Aztaa

Van itt egy kanadai cég, ami óránként 50 dollárt szeretne neked fizetni azért, hogy füvet tesztelj

Álommeló?

Megosztva

Forrás:

 Tavaly áprilisban benyújtottak egy törvényjavaslatot, miszerint Kanadában legalizálni fogják a marihuánát. A szabad fogyasztást és termesztést kínáló csomagot idén június 20-án az alsóház után végül a szenátus is elfogadta, a felsőház 52-29-cel döntött két tartózkodás mellett. Habár a Justin Trudeau vezette liberális kormány már július elsejére beígérte a jogszabály életbe léptetését, a szenátus több pontot is kifogásolt és felülvizsgált, így a hivatalos dátum október 17-ére csúszott át.

A rendelet értelmében a 18, helyenként 19 év feletti kanadai polgárok négy darab marihuánabokrot termeszthetnek otthon, kizárólag saját használatra, mindemellett 30 grammot tarthatnak maguknál, alkalmanként pedig egy grammot vásárolhatnak 10 dollárért, azaz 2100 forintért.

A nagy volumenű változás miatt buzgón folynak az előkészületek a tartományokban, a rendőrség és a vezetőség mellett természetesen a szórakoztatóipar és az erre specializálódó vállalatok is trenírozzák magukat. Az intézkedés apropóján futott be az AHLOT nevű cég felhívása is, ami sok stoner eddig lehetetlennek hitt álmát valóra váltja: pénzt kínál füvezésért, egészen pontosan annak tesztelésért.

A vállakozó szellemű füvesek nem kevesebb, mint óránkénti 50 dollárt kaphatnak ezért, viszont fontos, hogy nem kezdőket várnak, így a melóhoz elengedhetetlen a témában való jártasság, avagy a kannabisz fajtáinak és törzseinek a pontos ismerete, és a megfelelő tapasztalat is. Habár maga az AHLOT a termesztésben nem vesz részt, más társaságokkal együttműködve egy öt darabos pakkot fognak majd piacra dobni. Az AHLOT Cannabis Collections: Discovery Series Vol.1™ az Organigram, a Starseed, az Emblem, a Solace Health és a 7CERS nevezetű cuccokat fogja tartalmazni, melyekből kettő sativa, kettő indica és egy hybrid lesz majd. 

Forrás: FTM

A szmokizgató alkalmazottaknak ugyanakkor a tartalomgyártás is a munkakörébe tartozik majd: a social media felületein különböző posztokon keresztül írnak majd tapasztalataikról, emellett videókban is szerepelni fognak, és különböző céges eseményeken is jelen kell lenniük. A célkitűzés a marihuána megismertetése és kultúrába olvasztása, nem mellesleg a vevők igényeinek maximális kielégítése.

Az egy hónapban teljesíthető maximum 16 óra, ami átszámolva havi 800 dollárt jelent, ehhez pedig még 200 dollár költségvisszatérítés is hozzácsapódik. A különös részmunkaidős melóval tehát körülbelül 277 ezer forint kereshető meg, ami a hazai bruttó minimálbér (138 000 forint) kétszerese. Az ottani viszonylatokhoz mérve ha a megélhetést biztosítani nem is, de egy átlagos lakás havi kiadásait simán fedezni lehet belőle.

Az állások száma kifejezetten limitált, egészen pontosan 5 embert várnak a posztra. Öt, azaz öt személy pedig enyhén szólva is kevés a csábító feladatra, így hát meglehetősen várható eredmény fogadta a vállalatot: túljelentkezés történt. Nem is akármilyen, egyenesen százszoros, hiszen nemrég több mint 500 pályázóról számolt be Greg Pantelic cégvezető, ez a szám pedig jogos feltételezéseink szerint akár duplázódhatott is azóta. 

Forrás: AHLOT

 

Forrás: AHLOT

“Igen, ez egy valódi állás.” – olvasható a az AHLOT azonos, itsarealjob.com nevű weboldalán, ahol egy e-mail cím bepötyögésével vághatunk bele a bizniszbe. Kanadában élő olvasóinknak hajrá, a határidő értelemszerűen október 17.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés