Kövess minket

Gasztro

Vaszabis csirkével tömte az óvodást a gondozónő, ezért letartóztatták

Már másodszor kaszlizták be az engedély nélkül dolgozó óvónőt!

Megosztva


Kegyetlen bánásmód miatt csütörtökön másodszor is letartóztatták azt a japán óvónőt, aki maró ízű japán vízitormával, vagyis vaszabival megkent csirkével etetett meg egy négyéves kisfiút.

A japán vízitorma az arcüregben égő érzést okozhat, könnyezhet tőle a szem. A rendőrség szerint a 28 éves Nanmoku Manami, egy engedély nélküli tokiói óvoda dolgozója, telefonjával le is videózta, ahogy a kisfiú eszi a maró krémmel megkent csirkefalatot.

Amikor a felvételen a kisfiú sírva fakadt, a háttérből hallani Nanmuko nevetését, majd a hangját: „Ha kiköpöd, megverlek!”

Az óvónő szadista élvezetet talált a gyermekek kínzásában. A rendőrségen azt mondta: „Ez a gyerek sosem figyel. Most látni szerettem volna, hogyan reagál, de szórakozni is akartam”.

Nanmokut már tavaly szeptemberben meggyanúsították azzal, hogy vaszabis falatot tömött egy kisgyerek szájába a tokiói Kita negyedben lévő óvodában.

Januárban letartóztatták, mert állítólag szórakozásból szalaggal ragasztotta be egy hatéves kisfiú száját, majd letépte a szalagot.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés