Kövess minket

Sport

Véget ért az All-Star hétvége, nyert a nyugati csapat!

Ismét ponteső volt, 196-173 lett a mérkőzés eredménye.

Megosztva

Megszokhattuk már, hogy az All-Star meccseken nem a védekezésre helyezik a csapatok a hangsúlyt. Ez idén sem volt másként, a tegnapi esti mérkőzésen majd’ 400 pontot dobtak kelet és nyugat legjobbjai. Az utóbbi hat gála ötödik nyugati győzelme alkalmával 369 pontot láthattak a szurkolók, a csapatok ezzel megdöntötték a tavaly felállított, 321 pontos rekordot.

A mérkőzés elején, a játékosok bemutatásnál, elbúcsúztatták a 15. gáláján részt vevő Kobe Bryant-et. A veterán Lakers játékos hatalmas ovációt kapott a toronto-i közönségtől, amit jó játékkal hálált meg, 10 pontot és 7 gólpasszt szorgoskodott össze az utolsó All-Star meccsén.

A legértékesebb játékos díját (MVP), idén Russel Westbrook érdemelte ki. AZ OKC irányítója 31 pontot dobott, szedett 8 lepattanót és kiosztott 5 gólpasszot is! Volt azonban nála is eredményesebb játékos a parkettán. Paul George 41 pontot hozott össze, ami csupán egy egységgel kevesebb, mint Wilt Chamberlain rekordja! A legendás center, még 1962-ben szerzett 42-őt.

A gálák egyik leglátványosabb eseménye kétségkívül a szombaton este rendezett zsákoló verseny, melyet idén a Wolves játékos, Zach LaVine nyert meg. A döntőben az orlando-i Aaron Gordonnal csapott össze. Az utóbbi időben sok kritika érte ezt a versenyszámot, az idei párbaj viszont minden igényt kielégített. A két levegőakrobata elkápráztatta a közönséget mutatványaival, a bírák kétszer is a maximális 50 pontot mutatták fel a versenyzőknek, az aréna pedig szinte felrobbant a zsákolások után!

[vembed youtube=”L3qJFjlDvKY” ]És ha már zsákolás, az este egyik legviccesebb pillanata kétségkívül Shaquille O’Neal nevéhez fűződik. A manapság már kommentátorként dolgozó egykori centert, Charles Barkley vette rá, pontosabban fogadtak, hogy húzzon egyet, ha egyáltalán tud még. Shaq nem esett kétségbe, odabattyogott az egyik palánkhoz, és mellényben, meg makkos cipőben zsákolt egyet, egy igazi palánkszaggatót, ahogyan azt régen is szokta! King Charles, így elvesztette a fogadást, ezért korcsolyáznia kell majd kamerák előtt, már ha tud egyáltalán.

[vembed youtube=”exHb_bgkxVY” ]Egy  másik „repülő emberről” is szót kell ejtsünk. A gálán megmutatta magát Jordan Kilganon is. A kanadai (fehér) srác, szakmáját tekintve profi zsákolóművész. Kilganon hatalmas népszerűségnek örvend Amerikában, hihetetlen mutatványokra képes, ezért is lehetett ott a gálán. És, ha már ott volt mutatott is valamit. Nem meglepő módon egy zsákolást. De még milyet! És miben?! Egy farmerben ugrotta át segítőjét és félfordulattal tépte bele a labdát a gyűrűbe. Azt még mindenképp meg kell említeni, hogy a srác mindössze 183 cm magas!

[vembed youtube=”LtTbVcn7HPw” ]Ez volt a 65. All-Star gála a sorban, nem kellett csalódnunk most sem. Folytatás jövőre!

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés