Kövess minket

Aztaa

„Végre koreai lettem” – mondja a brit influenszer, aki 18 plasztikai műtéten esett át, hogy úgy nézzen ki, mint a BTS egyik tagja

Megosztva

Brit influenszer, Oli London bejelentette, hogy nembináris koreainak tartja magát, miután a legutóbbi plasztikai műtétje óta befejezettnek tekinti a „tranzícióját”. Talán mondani se kell, hogy nagy felháborodást szült, hogy egy fehér ember hirtelen koreainak tekinti magát.

London már egy ideje eltervezte, hogy kedvenc K-Pop csapatának, a BTS-nek az egyik tagjára, Park Jiminre akar hasonlítani. 2019-ben szerepelt a Botched című, elcseszett plasztikai műtétekkel foglalkozó műsorban, ahol elmondta, hogy minden műtétet el akar vállalni, annak érdekében, hogy úgy nézzen ki, mint az énekes. „Nem tudjuk kisebbre venni az orrodat, nem fogsz levegőt kapni” – mondta neki akkor az egyik orvos, de ő nem hallgatott rájuk, és folytatta a beavatkozásokat. Ekkoriban már bőven 100 ezer dollárt (kb. 30 millió forintot) költött különböző műtétekre.

London az elmúlt két évben további műtéteket vállalt, az orrát, a fogait, az állát, legutóbb pedig a szemét és a szemöldökét is megműtette, egyfajta vágyott koreai kinézet elérése érdekében, 150 ezer dollárra feltornászva ezzel a költéseit. 18 műtéttel később most azt állítja, hogy elérkezett a céljához: koreai lett.

Koreai vagyok, ha tetszik másoknak, ha nem. Így hivatkozom magamra, ez tesz boldoggá. Ez vagyok én. Benne van a DNS-emben” – írta London, akiben természetesen egy csepp koreai vér sincs.

Később azt is bejelentette, hogy a KOR/EAN + JI/MIN névmásokkal lehet rá hivatkozni, mely az LMBTQ közösségnél is kiverte a biztosítékot, mivel kvázi viccet csinál a névmásokból. London erre úgy válaszolt, hogy a progresszív oldal mindig prédikál, de mikor olyannal találkoznak, amivel korábban még soha, akkor bezzeg azonnal támadnak, majd hozzátette, hogy szerinte őt most igázságtalanul bántják. A videóüzenete 500 lájkot és 6200 diszlájkot kapott YouTube-on.

Legutóbbi videójában London arról beszélt, hogy az átalakulása elmúlt 8 évében rossz testbe volt bezárva, de végre úgy néz ki, ahogy mindig is szeretett volna. „Kérlek ne hivatkozzatok rám angolként, mert koreai vagyok, az a hazám, és úgy is nézek ki” – mondja a videóban.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés