Kövess minket

Hiphop

Vince Staples és T.I. is reagáltak a Kendrick Lamar koncerten niggázó fehér lány esetére

Megosztotta az embereket a kínos szitu.

Megosztva

Forrás:

Komoly vitát indított el Kendrick Lamar előző hét szombaton tartott, alabamai Hangout Fesztiválos koncertje, amelyen egy színpadra felhívott rajongó öncenzúra nélkül nyomta el a „M.A.A.D. City” refrénjét. A szóban forgó dal Kendrick egyik legismertebb száma, a refrénjében viszont négyszer is elhangzik a „nigga” szó, így aztán a színpadra érkező Delaney nevű fehér lánynak döntenie kellett, kimondja a durva, rasszista szitokszónak számító „nigger” lazább, urbánus változatát, az eredeti dalnak megfelelően, vagy inkább elharapja a rímek végét. A lány az előbbit választotta.

[vembed youtube=”rIbkUbdpBMs” ]Mint a fenti videón hallani lehet, a közönség már a szó első kimondása után pfújol, Kendrick ennek ellenére végigvárja a refrént, majd leállítja a zenét, és megkéri a lányt, hogy ne mondja ki a szót, úgymond sípolja ki a sorok végét. A lány válaszul értetlenkedik egy kicsit, hol azt mondja, hogy nem is vette észre, hogy kimondta, hol arra fogja Kendrick így írta meg a dalt, ő pedig csak idézi a sorokat. 

A jelenetet kifejezetten kínos végignézni, részben a lány stílusa (a „Nem vagyok elég menő neked? Mi a baj tesó?” az év cringe mondata eddig), részben pedig a megalázás miatt, amit a közönségtől kap. A savazás amúgy az online térben is folytatódott, Delaney le is törölte azóta a Twitter oldalát, hogy ne kelljen olvasnia a támadó kommenteket. De nem mindenki hibáztatja a lányt, sokan kiállnak mellette, felhozva, hogy K-Dot figyelmeztethette volna előre, hogy mondjon valami mást az N-betűs szó helyett. Az eset tehát megosztotta az internetet, és ez nem volt másképp a rapperek közt sem.

Vince Staples például azt írta Twitterjén: „Utálom ezt a ki mondhatja ki az n-betűs szó vitát” – egyenesen reagálva egy Variety cikkre, melyben az író amellett érvel, hogy a rappereknek eleve el kéne hagyniuk ezt a szót, és enélkül számokat írni.

[twitter]https://twitter.com/vincestaples/status/999046266582548480[/twitter]
Egyértelműbb véleményt alkotott Talib Kweli, aki szerint az ő fehér rajongói tudják, hogy a közelében nem ildomos kimondani a szót, de ha mégis megtennék rájuk szólna. Azt viszont megígérte, hogy az ő koncertjein senkit nem hozna ilyen kínos helyzetbe. 

[twitter]https://twitter.com/TalibKweli/status/998965394319687681[/twitter]
Végül pedig itt van a középen álló T.I., aki arról írt, hogy mindkét oldalnak igazat lehet adni, de azért ő mégiscsak Kendrick mellé áll, mert habár tudja, hogy a fehér fanok nem „úgy” niggáznak, egy picit azért csak fáj neki, mikor az ő szájukból hallja. 

[instagram]BjGBW0Cjbhb[/instagram]
(Vibe)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés