Kövess minket

Aztaa

Vissza kell fizetnie a dán művésznek a pénzügyi támogatást, miután üres képeket adott be a múzeumnak

Megosztva

Egy dán művésznek vissza kell fizetnie a kortárs múzeumi pénztámogatást, miután üres képeket adott be műalkotásként.

Jens Haaning konceptuális művész, akinek munkái a hatalomra és az egyenlőtlenségre összpontosítanak, 2021-ben kapott megbízást az észak-dániai Aalborgban található Kunsten Modern Művészeti Múzeumtól, hogy alkossa újra két korábbi művet. Haaning 2007-es „Egy átlagos dán éves jövedelem” című munkája vászonra rögzített, keretbe foglalt koronás bankjegyeket mutatott be, egy második, 2011-es, az osztrák jövedelmekről szóló munkája pedig euróbankjegyeket használt.

A múzeum mintegy 532 000 koronát (kb. 27 millió forintot) biztosított a tartalékaiból a műalkotások újbóli elkészítéséhez, amihez még jött a művész mintegy 40 000 koronás fizetése is. Amikor azonban a múzeumi munkatársak kicsomagolták az újonnan szállított műveket, két üres keretet találtak, amelyeken a Fogd a pénzt és fuss! felirat szerepelt.

A művész akkoriban egy dán rádiónak így nyilatkozott: „A munka az volt, hogy elvettem a pénzüket. Ez nem lopás. Ez szerződésszegés, és a szerződésszegés a munka része„.

A múzeum kiállította az új műalkotásokat, de amikor Haaning nem volt hajlandó visszaadni a pénzt, jogi lépéseket tettek. Hétfőn egy koppenhágai bíróság kötelezte a művészt, hogy fizesse vissza a kölcsönadott pénzt, viszont a fizetését megtarthatja.

(The Guardian)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés