Kövess minket

Aztaa

Visszatért a szeretet a klubokba

Újra fénykorát éli az ecstasy – derül ki a 2016. évi európai kábítószer-jelentésből.

Megosztva

Tegnap óta nyilvános a legfrissebb európai drog-jelentés, melyből többek között kiderül, hogy egy holtidőszakot követően ismét egyre elterjedtebb lett az MDMA (vagy utcai nevén ecstasy). Ahogy az alábbi ábrán is látszik, tavaly a fiatal felnőttek közel 2%-a használt MDMA-t. 

Ráadásul a jelentés megerősíti a szakértők azon korábbi észrevételét is, hogy ezeknek az ecstasyknak (úgynevezett szuperekik) a hatóanyagtartalma sokkal nagyobb az elmúlt évben keringő tablettákhoz képest. Ez nem feltétlenül egészségügyi veszélyeket jelent, hisz az MDMA nem számított soha keménydrognak, de tapaszalatlan vagy fiatal használók könnyen futhatnak bele olyan dózisokba, amit nem tudnak kezelni. A kutatás azt is megállapítja, hogy az ecstasy már közel sem egy elektronikus zenéhez köthető “szubkultúra drog”, ugyanis az európai fiatalok akár más szociális szituációkban, például bárokban is használják már.  

[vembed youtube=”CYiTkGjO7Rc” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük