Kövess minket

Hiphop

Waka Flocka Flame béna rappernek tartja magát, és visszavonul, mert már gazdag

De idén még kiadja utolsó lemezét.

Megosztva

Forrás:

A trap szcéna egyik korai nagy előadója, Waka Flocka Flame már egy ideje mondogatja, hogy nem zenél többé, és ezt most a Complex által gyártott Everyday Struggle beszélgetős műsorban is megerősítette. 

Számításai szerint 2012-13 környékén már 31 millió dollárja volt a bankba, és szerinte ezután már nem érdemes zenélnie. „Ezen a ponton az életemben fel kell tennem a kérdés, miért rappelek még egyáltalán? Gazdag vagyok, és mindig is gazdag akartam lenni. Végig azt próbáltam kitalálni, miként lehetnék multi-milliomos, és végre sikerült, a rap által” – mondta, majd konkrétan beoltotta saját magát. „Egy szar rapper voltam, és tudtam, hogy szar vagyok, de legalább őszinte voltam. Az őszinteségem pedig felülkerekedett a bénaságomon”.

[vembed youtube=”iEXdKn2JCAM” ]Ha ez nem lett volna elég, még pár példát is mondott, akik szerinte simán lerappelnék őt. „DMX, Nas, KRS-One, Goodie Mob, nem tudok úgy rappelni, mint azok az arcok, egy szar rapper voltam, de tudtam szórakoztatni”.

Waka szerint az is közrejátszik a dolgokban, hogy már 34 éves, és házas ember, nem tud már annyira azonosulni a fiatalokkal, és a durvább szövegekkel. Utolsó albuma, a Flockaveli 2 elvileg idén fog megjelenni, tavaly a Mollywood és a Salute Me or Shoot Me 6 mixtape-eket dobta ki, stúdióalbummal utoljára 2012-ben jelentkezett.

(Genius)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés