Kövess minket

Stílus

XXL-szekcióval bővül a ZARA, mert egy tini felemelte a hangját

Egy 18 éves lány petíciót indított, amiért nem lehet 46-os ruhákat venni a ZARA-ban, és nyert: mostantól XXL méretet is forgalmaz majd a fast fashion üzletlánc.

Megosztva


A legtöbb üzletben kaphatunk nagyobb méretű ruhákat, ám a spanyol Inditex csoport, aminek többek között a ZARA, a Bershka és a Stradivarius is része, eddig nem tartozott ezek közé. Egy spanyol tinédzsernek elege lett ebből, és petíciót indított az interneten, hogy áruljanak XXL-es vagy 46-os méretben is ruhákat ezáltal biztosítva a valódi méreteket.

„Ezzel [hogy nem árulnak XXL-es ruhákat] nemcsak azt tagadják meg az emberektől, hogy a világ legismertebb boltjaiban vásároljanak, hanem azt is mondják, hogy a nagyobb méretek nem tartoznak a normális méretek közé, nem olyanok, amit bármelyik boltban megvásárolhatunk” – írta a petíciónál, amire több mint 95000 aláírás gyűlt össze. „A gyártóknak be kell látnia, hogy nem csak azok hordanak 44-46-os méretek, akik elhízottak” – nyilatkozta.

Erre már a ZARA is felkapta a fejét, és bejelentette, hogy kiterjesztik a forgalmazott méretek körét. 

Hozzátesszük, ugyenez a tini, Anna Riera volt az, aki tavaly petíciót indított, hogy ne „anorexiás modellek” mutassák be a ruhákat az Inditexnél. Erre több mint százezer aláírás gyűlt össze, és a divatmágnás bele is egyezett, hogy nem promótálja az egészségtelen testképet a jövőben túl vékony modellek alkalmazásával.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés