Kövess minket

Bulvár

XXXTentacion 2 éves fiának Rico Nasty a kedvenc előadója

Megosztva

BRÉKING: Gekyume Onfroy, XXXTentacion 2 éves kisfia nem az apukáját hallgatja legszívesebben.

A 2018-ban elhunyt rapper 2019. január 26-án született gyermekének zenei ízléséről eddig nem sokat tudott a közvélemény, ami természetesen nem meglepő, tekintve, hogy a kicsi X még 3 éves sincs.

Most azonban lehullt a lepel: egy, az interneten X egyik családtagja által közzétett videóból kiderült, hogy nem Gekyume az első számú XXXTentacion fan, a csöppség helyette apukája egykori női mc-kollégáját, Rico Nasty-t tartja személyes kedvenc előadójának, és ezt ő maga árulta el.

“Ki a kedvenc előadód?” – kérdezi tőle a nézők számára ismeretlen női rokon. “Rico Nasty!” – gügyögi vissza az aranyos választ a fiú.

Rico Nasty és XXXTentacion hivatalos közös kislemezt ugyan nem adtak ki az előadó karrierje alatt, tudható volt, hogy jó kapcsolatot ápoltak, találkoztak és beszélgettek is egymással.

“Őrület ez az egész. Bárcsak több időt tölthettünk volna együtt.” – írta X halála után Rico Instagramon egy közös beszélgetésüket ábrázoló képernyőfotó kíséretében. Mint a Redditen említik, a páros már abban az időben tervezgette a #PROUDCATOWNER című dal felvételét, amikor X életben volt, a szóban forgó track azonban végül csak remix formájában tudott megjelenni (de legalább szerepelnek együtt egy számban), és ma a “?” album deluxe kiadásán hallható.

A fent írtak ismeretében a single-t talán maga Gekyume is előszeretettel pörgeti.

Fotó: Reddit / Rico Nasty Instagram

(HNHH)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.