Kövess minket

Bulvár

XXXTentacion beperli a lányt, akit anno megütött

Állítja, megzsarolták.

Megosztva

Forrás:

Pár hete előkerült egy videó, amin az látható, hogy XXXTentacion arcon vág egy lányt. Ez már magában is hírértékű, pláne úgy, hogy a zenészt nem először vádolják bántalmazással, jelenleg is lazán kezelt házi őrizetben van ex-barátnője állítólagos megveréséért. A videó nem most készült, hanem évekkel ezelőtt, de az ügyészség ezt is felhasználhatja a rapper ellen az előbb említett hosszú hónapok óta húzódó bántalmazási ügyénél.

Azóta kicsit elfelejtődött a dolog, X inkább a nagyon jól teljesítő?” albumával került be a hírekbe, no meg azzal, hogy Young Thug együtt akar vele dolgozni. A floridai rapper viszont nem felejtette el a dolgot, sőt úgy érzi, hogy ő az igazi áldozat ebben az egészben, ezért beperelte a videón látható lányt. A TMZ infói szerint csalás és hitelrontás a vád, X állítja a lány nagyszülei 300 ezer dollárt próbáltak tőle kicsalni a lány hallgatásáért cserébe, tehát megzsarolták. A rapper továbbá úgy tudja, hogy a lány egy sajtótájékoztatót akart tartani, ahol nőverőként állította volna be őt, miközben szerinte a videón látható ütés csak egy kis „koppintás” volt.

Eközben a lány verziója az, hogy félt előhozakodni a vádakkal, de örül, hogy előkerült a felvétel.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés