Kövess minket

Hiphop

XXXTENTACION elhagyhatja a házi őrizetet, hogy új albumával mehessen turnézni

Így legalább pénzt is tud keresni.

Megosztva

Forrás:

Tavaly december óta van házi őrizetben XXXTENTACION, mivel a vád szerint 15 alkalommal próbálta telefonon befolyásolni az ellene indított bántalmazási ügynek a sértettjét, illetve a tanúit. A floridai rapper nyomkövetővel a bokáján éli mindennapjait, csak meghatározott időre hagyhatja el otthonát, továbbá minden hónapban drogtesztnek kell alávesse magát. A bezártság tulajdonképpen még jól is jöhetett neki, hiszen így rengeteg “szabad” perce volt a múlt héten megjelent “?” lemezével foglalatoskodni. Ezt részben köszönheti a perében eljáró bíráknak, akik kimondottan jó fejek voltak vele, hiszen ügyvédje, David Bogenschutz kérésére megengedték, hogy a házi őrizet ellenére is eljárjon stúdiózni. A lemezeladások mellett azonban szeretne fellépésekkel pénzt keresni, ezért újabb kérvényt fogalmazott meg X a “fogvatartóihoz”. És láss csodát a már említett bírák megint jó fejek voltak, áldásukat adták egy országos lemezbemutató turnéra, nehogy korgó gyomorral kelljen otthon üldögélnie emberünknek.

Persze továbbra sem árt észnél lennie, mert ha bármi hülyeséget csinál könnyen újra lesittelhetik. De akkor már tuti nem engedik szabadon egykönnyen.

(TMZ)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.