Kövess minket

Aztaa

Xzibit először nem értette az őt ábrázoló Pimp My Ride mémeket

Yo Dawg

Megosztva

Forrás:

Tapasztaltabb internetezők biztosan emlékeznek a „Yo Dawg„, vagy másnéven „Sup Dawg” nevű mémre, mely egy nevető Xzibit képből és a Pimp My Ride nevű TV műsor egyik visszatérő elemének, a kocsikba őrült dolgokat pakolásnak a kifigurázásából állt. A mém több mint 10 éves, és nagyon-nagyon sokáig kitartott, és később mutálódott, talán az első példa volt az interneten arra, hogy ha egy mém jó, akkor azt a végtelenségig lehet csűrni-csavarni. 

Forrás:

A mém középontjában álló rapper mindenesetre elsőre egyáltalán nem értette az egészet, és csak pislogott a „Yo Dawg” szóláson, melyet ő amúgy sosem használt – erről egy friss interjúban beszélt. „Amikor először elindult, nem is értettem az egészet. Miért lett hirtelen tele a kommentszekcióm azzal, hogy „Yo Dawg”? Én nem is szoktam ezt mondani, sokkal inkább az a forma az a American Idolból. Aztán összeraktam a dolgot, és arra gondoltam, na ezt tuti egy fehér srác találta ki.” – mondta nevetve X a 93.5 KDay egyik rádióműsorában.

A rapper kiemelte, hogy nem is ő volt az, aki mindenféle őrültséggel (akvárium, gördeszka rámpa) pakolta tele a kocsikat, ő csak az elején és a végén jelent meg a műsorban (na, de micsoda megjelenések voltak!). „Én nem is csináltam semmit! Sőt, én voltam az, aki besétált a garázsba és feltette magába a kérdést, mi a faszt csináltatok ezzel a kocsival?!” 

[vembed youtube=”Oac4b4QvWuI” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés