Kövess minket

Hiphop

Yeat azt állítja, elrabolták az űrlények és inkább szeret számokkal kommunikálni betűk helyett

Megosztva

Yeat egy elég zárkózott és misztikus figurája az újgenerációs underground rap szcénának, de most mégis elérkezett a ritka alkalom, hogy megnyílt egy publikációnak, méghozzá a 032 Magazinnak. A kaliforniai zenész egy motocross-os, redneck fotózáson vett részt, ahol lovak és a rapper barátnője is jelen volt.

Yeat nem csak az arceltakarós kinézetével lógott ki a megszokott rapper profilokból, de a kérdésekre adott válaszaival is.

Azt hiszem, néha jobban tudok kommunikálni a számokkal, mint a betűkkel” – mondta a lapnak. „Úgy értem, bizonyos napokon egyáltalán nincsenek számomra szavak. Például nem küldök címeket, csak koordinátákat. Csak ránézek a számokra, és az egyenlítő alapján tudom, hogy hol van„.

Az interjú egy másik pontján Yeat arról is beszélt, hogy anno elrabolták az űrlények, akiket nem akar teljesen leleplezni, mert a végén még megharagudnak rá, de azért egy rövidebb személyleírást adott róluk.

Halál komolyan elraboltak. Megtörtént” – mondta Yeat. „Nem fogok túl sok részletbe belemenni, mert nem biztos, hogy azt akarnák, hogy erről beszéljek. Mármint az idegenek. Egy dolgot azonban elmondok – nagyon magasak – és majdnem emberinek tűntek. Mindenre emlékszem azon az éjszakán, amikor történt, másodpercről másodpercre, és meg tudom különböztetni az álmot a valóságtól, és tudom, hogy ébren voltam. Ez az első emlékem is. Minden, ami előtte volt, hamisnak tűnik. Néha azt hiszem, talán nem is innen származom, mert más bolygókról álmodom.”

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés